2050-re több műanyag lehet a tengerekben, mint hal
2050-re több műanyag lehet a tengerekben, mint hal – áll az ENSZ előrejelzésében. Áder János köztársasági elnök ennek kapcsán a Kossuth rádióban elmondta, tíz másodpercenként egy kamionnyi műanyagszemét kerül a tengerekbe és óceánokba.
Kiemelte, a Föld népességének harmada a tengerekből és óceánokból nyeri ki a fehérjeszükségletét, a sós vizek halbősége ezért döntő fontosságú, illetve azért is, mert az ott élő fitoplanktonok több szén-dioxidot kötnek meg, mint a bolygó valamennyi erdeje együttvéve.
A köztársasági elnök kifejtette, a tengerekbe jutó műanyaghulladékok nemcsak esztétikai okokból, hanem azért is problémát jelentenek, mert az uv-sugárzás hatására úgy darabolódnak fel, hogy bekerülnek a tengeri táplálékláncba és így előbb-utóbb megjelenhetnek az emberek szervezetében is.
Áder János aláhúzta, mindenképpen meg kell szüntetni a túlhalászást is, növelni kell az óceánok, tengerek természetvédelmi területeit. Szólt arról is, hogy Magyarország elsősorban folyói tisztán tartásával, valamint jó minőségű halak termelésével tudja segíteni a tengerek, óceánok védelmét szolgáló nemzetközi összefogást. Az államfő a november 29-én, Budapesten kezdődő Planet 2021 fenntarthatósági expó alkalmából beszélt ismét a környezetvédelemről.
(MTI, LoveExporing)
Kapcsolódó cikkek
Vármegyénkben is felkészültek a rendkívüli téli időjárásra
A rendkívüli téli időjárási helyzetre való felkészülésről tartottak sajtótájékoztatót november 18-án Tatabányán, a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalban. dr. Kancz Csaba főispán...
Motorokat kapnak a bölcsődések
Különleges kis járgányokkal gazdagodnak a komáromi bölcsődések, és országszerte minden bölcsőde. A részletekről Czunyiné dr. Bertalan Judit Komárom és térségének...
Átadták az új hulladékudvart Komáromban
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. átadta november 14-én Komáromban az új hulladékudvart. Czunyiné dr. Bertalan Judit Komárom és térségének országgyűlési...
Vályi István Díjata kapott az esztergomi Ferences Szegénygondozó Nővérek közössége
Vályi István Díjat kapott a romák segítéséért az esztergomi Ferences Szegénygondozó Nővérek közössége a vármegyei közgyűléstől. Popovics György, a vármegyei...
Light Friday elnevezésű akciót tart a rendőrség pénteken
November 7-én, pénteken ismét megrendezik az országos „Light Friday” akciót az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében. Az akció keretében láthatósági...
Faültetés lesz Esztergomban
Faültetésre várják az esztergomiakat a Kis-Duna sétányon november 14-én. Az Esztergom Barátainak Egyesülete és az Esztergomi Ifjúsági Városvédő Tábor vezetése...
