
Átadták az új, multifunkciós sportpályát Nagyigmándon
A nagyigmándi Pápay József Általános Iskolában elkészült az új, multifunkciós sportpálya.
A gyerekek a tanévnyitó ünnepélyt követően már birtokba is vehették a megújult sportpályát, de nem csak ennek örülhettek. Az intézményben folyamatosan zajlanak a felújítások, így a diákok megújult környezetbe térhettek vissza a nyári szünet után.
Vereckei Judit a Tatabányai Tankerületi Központ igazgatója elmondta: a beruházás 2017-ben indult. Egy elnyert Európai Uniós pályázatnak, valamint állami és önkormányzati támogatásnak köszönhetően 2,2 milliárd forintból valósulhatott meg a fejlesztés.
Hajdúné Farkas Erika, Nagyigmánd polgármestere hangsúlyozta: nagyon örül a támogatásnak, hiszen az önkormányzati keret nem lett volna elég egy ilyen volumenű felújításra.
Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője a Facebook oldalán közzétett videóban arról számolt be, hogy a felújításnak még nincs vége, hiszen épül a sportcsarnok is.
Kapcsolódó cikkek
Kettő új elektromos buszt adtak át Komáromban
Április 23-án délelőtt a komáromi autóbusz-állomáson, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy megérkezett Komárom helyi közlekedésébe a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség...
Sokan utaznak húsvétkor
A Húsvéti ünnepek alatt sokan indulnak útnak határainkon belülre, és kívülre is. Fontos, hogy indulás előtt tájékozódjunk hogy hol hogyan...
Elkezdődött a tavaszi szünet
A tavaszi szünet idén április 17-én, csütörtökön kezdődik. Fontos, hogy a gyermekeinket készítsük fel erre az időszakra – hívta fel...
Polgármesterek randevúznak Esztergomban
A XXX. Városi Polgármesterek Randevújának sajtótájékoztatójára került sor április 10-én Esztergomban, amit a városban rendeznek meg az idei évben. Hernádi...
A rendőrség idén is várja a lakosság javaslatát
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. A Speedmarathon április 9-én 6 órától...
Közösségi értékvédelmi konzultáció Tatabányán
Közösségi értékvédelmi konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetések témája a települések önvédelemhez való joga, az...