Csém is fejlődik
Csém is épül, szépül. Az elmúlt pár évben rengeteg beruházás tudott megvalósulni a faluban. Dián Erzsébet, a település polgármester adott nekünk interjút.
Az elmúlt évek fejlesztései
A közelmúltban újították fel a polgármesteri hivatalt és az óvodát. Az energetikai korszerűsítés Magyar Falu Programos pályázatból valósulhatott meg és közel 54 millió forintot fordítottak rá, melyből a támogatott összege 30 millió forint volt. A többit az önkormányzat adta hozzá azért, mert az energetikai korszerűsítés mellett, a nagy feladatnak nekilátva szépítették az épületet. Létrehoztak egy kellemes környezetet, amiben a gyerekek, az óvoda és a hivatal dolgozói is jó környezetben tölthetik mindennapjaikat. A munkálatok 2020. májusában kezdődtek meg és novemberében már át is adták az épületet.
Szintén a falu program keretében pályáztak kommunális eszközökre, amit meg is nyertek. A 15 millió forintból egy traktort szeretnének vásárolni. Ez folyamatban van. Most arra várnak, hogy a megrendelt jármű megérkezzen a településre. Jelenleg gyártás alatt van, ugyanis külön kértek hozzá gyepkímélő gumikat. Dián Erzsébet, Csém polgármestere hozzá tette: örülnek ennek a lehetőségnek. Nagy szükség van a traktorra, hiszen egy ember tartja rendben a falut, aki sokat dolgozik.
Az előzőkhöz csatlakozva pályáztak egy óvodai játszóudvarra. Első körben tartaléklistára kerültek, de most 2.700.000 forintot kaptak ennek a létrehozására. Az óvoda udvarát szeretnék ebből az összegből megújítani, mert a játékok már elhasználódtak, volt közöttük balesetveszélyes is, így mostanra eltávolították azokat. Szeretnének egy közlekedő pályát is kialakítani, ahol a gyerekek a kreszt játszva tudják tanulni. A játékok beszerzése még az idén megvalósul, míg a kresz pálya betonozása várhatóan jövőre tolódik.
Az orvosi rendelőt TOP-os forrásból tudták létrehozni. A polgármester elmondta: nagyon nagy előre lépés ez a falunak. A folyamat nagyon régóta húzódik, hiszen első körben kevés forrás állt a rendelkezésükre, nem tudták kivitelezni. Amikor újra pályáztak 35,2 milliót nyertek el, ekkor már neki tudtak állni az építkezésnek. A legjobb ajánlat közel 47 millió forint volt és 2021. márciusára el is készült az épület. A szépítési és berendezési munkálatok következtek, ami szinte ugyan annyi időt vett igénybe, mint az építés. Mostanra az intézményt már birtokba vette a háziorvos és védőnő is. Ennek a költségei az idő közben elszabadult építőipari árak emelkedése miatt 72 millióra emelkedtek, melyből az önkormányzat 30 milliós önrészt adott hozzá. Dián Erzsébet elmondta, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak, mindenkinek tetszik a rendelő.
Elkészült az új sportöltöző, amit október 14-én adtak át. A beruházás 20 millió forintból valósult meg. Erről már korábban beszámoltunk. A cikket ide kattintva lehet elérni.
Tervek mindig vannak
A belügyminisztérium pályázatán nyertek külterületi utak fejlesztésére 21 millió forintot, 3-4 évvel ezelőtt. Ebből megcsinálták a falu elején lévő utat, ami a kavics bánya felé megy ki. Ez egy nagyon kritikus része a településnek. Igaz, hogy a falu határába megy el, de érinti az utolsó házak lakóit. Ezen a szakaszon nagyon nagy teherforgalom van a bányák miatt. Az utat megcsinálták, de nincsen aszfalt burkolat rajta, mert a pályázat csak ennyi lehetőséget adott. A polgármester elmondta, hogy egy 360 méteres szakaszról van szó, ami alsó hangon is 30-40 millió forint. Önerőből sajnos nem tudják megcsinálni. Jó hír, hogy nyílt egy újabb pályázat külterületi utakra, így most azt szeretnék megpályázni. Ez az első és legfontosabb a jövőre nézve, hiszen sok panasz érkezik a lakóktól.
A második fontos beruházás a Kultúrház felújítása. Nem csak energetikai korszerűsítésről van szó. Szeretnék átalakítani a belső tereket, ezzel együtt a könyvtárat is kibővíteni. A tervek már megvannak az engedélyekkel együtt, forrásuk azonban még nincs rá. Támogatásból tudna megvalósulni.
Utakat és járdákat szeretnének építeni a jövőben. Csatornahálózatot is kialakítanának, de mindig falakba ütköztek. Ennek ellenére továbbra sem adják fel, folyamatosan keresik a lehetőségeket, hogy ezeken változtatni tudjanak.