
Drágábban adnák idén a termelők a karácsonyfákat
Megkezdték a fenyőfák kivágását, Somogy és Zala megyéből látják el az ország nagy részét karácsonyfával – számolt be az RTL Híradó. A termelők a megnövekedett költségeik miatt abban bíznak, hogy idén pár száz forinttal drágábban tudják eladni a fákat.
A nordmann-fenyőnek így 7 ezer forint lehet métere, az ezüstfenyőnek 4-5, míg a lucfenyőnek 2-3 ezer forint. Most, első körben a nordmannokat vágják ki, mert ennek a típusnak sokáig nem hullik le a tűlevele. A luc- és az ezüstfenyők jóval kényesebbek, azok később kerülnek sorra.
A termelők szerint nem lesz hiány egyik fenyőfajtából sem a magyar piacokon, azonban figyelmeztettek, hogy a jó fenyő kiválasztását nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.
Kapcsolódó cikkek
Ifjúsági Pontot adtak át Tatabányán
Komárom-Esztergom Vármegyei Ifjúsági Pontot adtak át május 16-án Tatabányán, a Béla Király körtér 69-es szám alatt. Kerekes Máté István, a...
A fogyasztóvédelmi konzultációról volt szó a Kormányhivatalban
A Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal a „Közös ügyünk a fogyasztóvédelem” című online konzultációval kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Tatabányán május 16-án. Dr. Eitmann...
Kalandnap lesz vasárnap Tatabányán
10 éves a tatabányai Via Ferrata. Május 18-án vasárnap Tatabánya fölött, a Kő-hegyen ingyenes Kalandnapot rendeznek, ahol lesznek Via Ferrata...
Megújult Vértesszőlősön a Templom utca környéke
A projekt a TOP Plusz keretében valósulhatott meg, 450 millió forintos EU-s támogatásból. Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője elmondta:...
Családbarát Települések Expo lesz szombaton Tatán
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, Tata Város Önkormányzatával együttműködve idén a városban rendezi meg a Családbarát...
Május 20-a a bevallási határidő
Idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az szja-bevallási tervezetét; május 20-a a bevallási...