Esztergom érintésével rendezik meg szeptemberben a Duplakanyar Futóversenyt
A versenyt szeptember 11-én rendezik meg első alkalommal, amely Verőcéről indul és oda is érkezik. A hétfői budapesti sajtótájékoztatón Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: még soha nem volt közel dupla maraton hosszúságú futóverseny a régióban, és abban is egyedi az esemény, hogy az útvonala egy közműalagúton keresztül a Duna alatt is átvezet. A fővédnök hozzátette: a Dunakanyar vállalkozásainak összefogásából létrejött sportrendezvénnyel hagyományt szeretnének teremteni. Katus Attila aerobik-világbajnok, aki a futók rajt előtti bemelegítését fogja levezényelni, arra hívta fel a figyelmet, hogy a versenynek nemcsak sportértéke van, hanem turisztikai is, hiszen a résztvevők csodálatos természeti környezetben, a Dunakanyarban futhatnak.
A 10 órakor induló 76 km-es táv – amelyen egyéniben és csapatban is lehet indulni – mezőnye többek között Nagymaros és Zebegény érintésével a szobi vasúti hídon fut át az Ipoly felett Szlovákiába. Innen északi irányba fordulnak a futók és Garamkövesdnél keresztezik a Garamot, majd a Párkány és Esztergom közötti Mária Valéria-hídon érkeznek vissza Magyarországra. A Duna jobb partján futva érik el Visegrádot, ahol a Duna-menti Regionális Vízmű közműalagútján haladnak át a Duna alatt, majd Nagymarostól a másik parton futnak vissza a verőcei célba.
A rövid távú 12 km-es egyéni verseny mezőnye két részletben, 8.30-kor és 9.30-kor indul Verőcéről, szintén áthalad a Duna alatt, csak ellentétes irányban, a cél pedig Visegrádon lesz.
A résztvevők érmet, a legjobbak serleget kapnak, pénzdíj viszont nem lesz. A nevezési díj a 14 év alattiaknak és a kerékpáros kísérőknek ingyenes.
Forrás: MTI
Kép: infostart.hu