Járda- és útfelújítási munkálatok zajlanak Komáromban
Több helyen is járdaépítés és útburkolat csere folyik Komáromban. A munkálatok hamarosan befejeződnek, mellyel a forgalomkorlátozás is megszűnik – adta hírül a Komáromi Televízió.
Az Arany 17 rendezvényközpont előtti útburkolat felújítása november elején vette kezdetét. A régi térkövet elbontották a teljes alatta lévő konstrukcióval együtt és teljesen új útalap készül, valamint 40×20-as, 8 cm vastag térőburkolatot kap ez a szakasz – mondta Neuvrith Imre, a kivitelező Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A munkálatok jó ütemben haladnak, így jövő hét közepére el is készülnek a felújítással és megszűnik a forgalomkorlátozás.
A Klapka György út 47-es háztömb mögött új járdát alakítanak ki. A munkálatok szintén november elején kezdődtek meg és a hónap végén fejeződnek be. Itt is a nagyon régi és rossz állapotú beton járdaburkolata lett felbontva. Ennek a helyére szürke térkövek kerülnek, 300 m2 nagyságban.
A Vágh utcában a régi vízvezetéket cserélik a szakemberek. Itt is forgalomkorlátozás van érvényben.
A kép illusztráció – generalkivitelezes.hu
Kapcsolódó cikkek
Idén sok rendezvény lesz Tatán
A hagyományos januári, éves tatai nagyrendezvényekről szóló egyeztetést tartották a városban. Michl József, Tata polgármestere ezekből adott ízelítőt. Tompa Andor,...
A Sano új üzemének alapkőletételét tartották Csémen
A Sano-Modern Takarmányozás Kft. takarmánykeverő üzemének alapkőletételi rendezvényét tartották a január 22-én a Komárom-Esztergom vármegyei Csémen. Dr. Nagy István agrárminiszter...
A téli időszakban tombolnak a vírusok
A téli időszakban tombolnak a vírusok, mindenféle felsőlégúti megbetegedés. Ilyenkor mi is tehetünk azért, hogy gyógyuljunk. Ezekkel kapcsolatban adott tanácsot...
Megérkezett az igazi tél
Megérkezett az igazi tél, országszerte nagy havazással és faggyal. A megváltozott körülmények miatt fontos, hogy alkalmazkodjanak az autósok is –...
Nem szabad elfeledkezni saját védelmünkről sem Szilveszterkor
A szilveszter mindig a tűzijátékok és a bulik ideje. A szórakozás hevében azonban nem szabad elfeledkezni saját védelmünkről sem –...
Szilveszterkor is figyeljünk saját védelmünkre
A szilveszter mindig a tűzijátékok és a bulik ideje. A szórakozás hevében azonban nem szabad elfeledkezni saját védelmünkről sem, mindkét...
