
Már csak három hónap van a fiatalok nagy adócsökkentéséig
Már csak három hónap van a nagy adócsökkentésig: januártól havi több tízezer forinttal nő a 25 év alatti fiatalok keresete – mondta Szentkirályi Alexandra közösségi oldalára szombaton feltöltött videójában.
A kormányszóvivő megjegyezte: a 25 év alatti fiataloknak jövőre már egyáltalán nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. „Ilyen Magyarország történetében még soha nem volt” – jelentette ki.
Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, „már lehet tervezgetni, hogy ki mire költi” a pluszpénzt, ami „egy átlagfizetés esetén a havi plusz 40 ezer forintot is eléri”, vagyis „ennyivel több marad majd a fizetésből”. Hozzátette: az adómentesség a diákmunkára és a gyakornoki állásokra is vonatkozik.
A fiatalok adómentessége, az egyre több munkalehetőség, a növekvő bérek, a széleskörű otthonteremtési- és családtámogatások olyan bőkezű támogatási rendszert és jövőképet nyújtanak a magyar fiataloknak, amely sok, előttük járó generációnak nem adatott meg”
– jegyezte meg a kormányszóvivő.
Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: a kormány számít a fiatalokra és a fiatalok is számíthatnak a magyar kormányra.
Forrás: MTI
Kép: promenad24.hu
Kapcsolódó cikkek
A rendőrség idén is várja a lakosság javaslatát
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. A Speedmarathon április 9-én 6 órától...
Közösségi értékvédelmi konzultáció Tatabányán
Közösségi értékvédelmi konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetések témája a települések önvédelemhez való joga, az...
Korszerűsítik a Gesztenyés Óvodát Komáromban
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődik a komáromi Gesztenyés Óvoda korszerűsítése, az intézményben új tornaszoba épül - közölte az önkormányzat. Tájékoztatásuk...
Meg kell építeni az M100-as autópályát
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter 2025. február 6-án, csütörtökön Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell...
Esztergomba látogatott Lázár János
Lázár János ma Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell építeni az M1-es és Esztergom között az...
Megnyílt a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat
Tatán sajtótájékoztatót tartottak a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat megnyitásáról. A Tehetségbarát Önkormányzat díj azokat az önkormányzatokat kívánja jutalmazni, amelyek kiemelkedő módon...