
Marad jövő év közepéig a hitelmoratórium
2022. június 30-ig meghosszabbítja a kabinet a rászorulók segítésére bevezetett hitelmoratóriumot – jelentette be a kormány Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Jelezte, hogy ezt a lépést a nemzeti konzultációban a résztvevők 91 százaléka is támogatta.
A kormányszóvivő utalt arra, hogy a gyermeket nevelők, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak mellett azok élhetnek e lehetőséggel, akiknek a járvány alatt csökkent a jövedelme. Hozzátette: azok a vállalkozások is kérhetik a hosszabbítást, amelyeknek árbevétele legalább negyedével alul múlta az előző évit. Szentkirályi Alexandra arra emlékeztetett: a moratórium fenntartása nem automatikus, ezért az érintetteknek nyilatkozniuk kell bankjuk felé. Akik képesek erre, mindenképpen érdemes folytatniuk a részletek fizetését – hangsúlyozta.
Emlékeztetett arra: a 2008-as válság idején több százezer család nem tudta fizetni hitelét. Az akkori kormány azonban mindennemű támogatás nélkül hagyta ezeket az embereket, míg a jelenlegi kormány hiteltörlesztési segíti a koronavírus-járvány miatt bajba kerülteket – hívta fel a figyelmet.
Forrás:MTI
Kép: penzcentrum.hu
Kapcsolódó cikkek
Ifjúsági Pontot adtak át Tatabányán
Komárom-Esztergom Vármegyei Ifjúsági Pontot adtak át május 16-án Tatabányán, a Béla Király körtér 69-es szám alatt. Kerekes Máté István, a...
A fogyasztóvédelmi konzultációról volt szó a Kormányhivatalban
A Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal a „Közös ügyünk a fogyasztóvédelem” című online konzultációval kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Tatabányán május 16-án. Dr. Eitmann...
Kalandnap lesz vasárnap Tatabányán
10 éves a tatabányai Via Ferrata. Május 18-án vasárnap Tatabánya fölött, a Kő-hegyen ingyenes Kalandnapot rendeznek, ahol lesznek Via Ferrata...
Megújult Vértesszőlősön a Templom utca környéke
A projekt a TOP Plusz keretében valósulhatott meg, 450 millió forintos EU-s támogatásból. Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője elmondta:...
Családbarát Települések Expo lesz szombaton Tatán
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, Tata Város Önkormányzatával együttműködve idén a városban rendezi meg a Családbarát...
Május 20-a a bevallási határidő
Idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az szja-bevallási tervezetét; május 20-a a bevallási...