
Remake készül a Több mint testőrből
Színészekről egyelőre nincs hír, de Rihanna biztos nem lesz benne a Variety értesülései szerint. Úgy tudni, a Warner Bros már le is szerződtetett egy forgatókönyvírót a projekthez, ráadásul nem is akármilyet. Matthew López jelenleg komoly Tony-esélyes a The Inheritance című darabjával, amelyet először a londoni Young Vic színházban, majd a New York-i Broadway-en játszottak nagy sikerrel.
A készülő remake az 1992-es filmet veszi majd alapul, ahol Whitney Houston és Kevin Costner párosa szerepelt. Világszerte több mint 400 millió dollárt termelt, a film leghíresebb dala, az I Will Always Love You pedig minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott kislemeze lett.
A film útját Lawrence Kasdan, Dan Lin és Jonathan Eirich producerek egyengetik, közülük Kasdan már az 1992-es változat elkészítésében is részt vett íróként és producerként. A projekt egyébként már több mint egy évtizede napirendre került, 2011-ben már arról is érkeztek hírek, hogy Rihanna és Josh Hartnett bújik majd a főszereplő páros bőrébe, amelyet aztán az énekesnő határozottan cáfolt. Jelenleg a szereplőgárdáról még nincs hír, ám a lap két esélyes párost is megemlít: Chris Hemsworth-t és Tessa Thompsont, illetve Channing Tatumot és Cardi B-t.
(24.hu)
Kapcsolódó cikkek
Kettő új elektromos buszt adtak át Komáromban
Április 23-án délelőtt a komáromi autóbusz-állomáson, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy megérkezett Komárom helyi közlekedésébe a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség...
Sokan utaznak húsvétkor
A Húsvéti ünnepek alatt sokan indulnak útnak határainkon belülre, és kívülre is. Fontos, hogy indulás előtt tájékozódjunk hogy hol hogyan...
Elkezdődött a tavaszi szünet
A tavaszi szünet idén április 17-én, csütörtökön kezdődik. Fontos, hogy a gyermekeinket készítsük fel erre az időszakra – hívta fel...
Polgármesterek randevúznak Esztergomban
A XXX. Városi Polgármesterek Randevújának sajtótájékoztatójára került sor április 10-én Esztergomban, amit a városban rendeznek meg az idei évben. Hernádi...
A rendőrség idén is várja a lakosság javaslatát
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. A Speedmarathon április 9-én 6 órától...
Közösségi értékvédelmi konzultáció Tatabányán
Közösségi értékvédelmi konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetések témája a települések önvédelemhez való joga, az...