Szombaton rendezik meg hazánk legnagyobb madárfesztiválját

A különböző madárfajokról és védelmükről szóló előadások mellett harkálymegfigyelő túra, állatbemutató és sólyomröptetés is szerepel a programban.

Akár ötvenezer madár együttes kirepülésének és behúzásának is részesei lehetnek szombaton azok, akik ellátogatnak Tatára, az Öreg-tó partján rendezett Vadlúd Sokadalomra.

Magyarország legnagyobb madárfesztiválján a nap jellegzetes eseménye a ludak esti behúzása. Az ék alakban érkező rajok szürkületkor hatalmas csapatokban térnek vissza a tóra. Az esemény a parton felállított távcsöveken és nagyméretű kivetítőn is követhető, szakértő kommentátor segítségével.
Napközben a látogatók számos természetvédelemmel kapcsolatos bemutatót láthatnak.

A gyerekeket kreatív játszóház, játékos távcsöves madárkeresés és madaras memóriajáték várja. A vásárban kézművesek, őstermelők és népművészek kínálják portékáikat, de vásárolhatók madár- és természetvédelmi eszközök, valamint könyvek és madarakat ábrázoló festmények.

A rendezvény zárt területen zajló programjait csak védettségi igazolvánnyal és személyazonosság igazolására alkalmas irat bemutatásával lehet látogatni. A fedett sátrakban kötelező a szájat és orrot elfedő maszk használata.

Kép: femina.hu

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hétfői közleménye szerint a Tatai Vadlúd Sokadalom különlegessége, hogy a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott ramsari egyezmény hatálya alá tartozó Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely Európában, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz.

Az elmúlt hetekben a Tata-környéki vizes élőhelyek alkotta ramsari területen már közel 60 ezer, ezen belül a tatai Öreg-tavon 47 ezer vadlúd tartózkodott. A ludak többsége nagy lilik, a második legszámosabb faj a nyári lúd. A madártömegben 24 globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd és öt kis lilik is feltűnt, de láttak már ritka vendég apácaludat, vörös és bütykös ásóludat is. A tavon napközben több ezer réce, sztyeppi és dankasirály is látható.

Ez a madárlétszám rendkívül gyorsan, akár egy-két nap alatt is további ezrekkel változhat. Csúcsidőszakban, november végén és december elején a tavon éjszakázó vadlibák száma akár az 55 ezret is elérheti – teszik hozzá a közleményben.

Azok, akik személyesen nem tudnak jelen lenni, a fesztivál eseményeit az interneten, a vadludsokadalom.hu oldalon élőben is követhetik.

Kép: szallas.hu

Forrás: csodalatosmagyarorszag.hu
Kép: guntnerenvagyok.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük