
Több helyen számíthatnak útlezárásokra vármegyénkben
Bővítik az esztergomi Aprófalva Bölcsődét – jelentette be közösségi oldalán Hernádi Ádám polgármester. Ebből hallhatnak egy részletet. Kép: esztergom.hu
Meg kell építeni az M100-as autópályát
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter 2025. február 6-án, csütörtökön Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell építeni az M1-es és Esztergom...
Esztergomba látogatott Lázár János
Lázár János ma Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell építeni az M1-es és Esztergom között az M100-as autópályát. Az építésügyi és...
Mestereket avattak Esztergomban
A Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos mesteravatóját tartotta december 12-én Esztergomban, a Szent Adalbert központban. Dr. Szerencsés László, a KEMKIK elnöke elmondta: nagyon fontos, hogy legyenek...
Épül az új körforgalom Esztergomban
Esztergomban az épülő körforgalom sajtóbejárását tartották október 15-én, kedden. Hernádi Ádám polgármester elmondta: december 6.-ra készül el a körforgalom.
Új hulladékudvar nyílt Esztergomban
Új hulladékudvar nyílt Esztergomban, és országszerte továbbiakat épít a MOHU. Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere elmondta: nemcsak az esztergomiak vihetik be a hulladékot. Pethő Zsolt, a...
Egymillió eurós, komplex fejlesztés indulhat az Esztergomi Vármúzeumban
A Magyar Nemzeti Múzeum sikeresen pályázott az INTERREG program keretében, így a zselízi Esterházy-kastéllyal közösen több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre, amelyből az Európai...
Tévesen jelzett be a tűzjelző a Suzukiban
Csütörtök délután nagy erőkkel vonult ki a Katasztrófavédelem a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárába. Kiderült, hogy egy tűzjelző berendezés jelzett be. A protokoll szerint a...
Módosított menetrend lesz az Esztergomi vonalon
Április 19-én 22:20 órától április 22-én 0:50 óráig Pilisvörösvár - Esztergom állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 2-es sz. Budapest - Esztergom vasútvonalon a...
Kivonult a rendőrség, tört-zúzott egy férfi az esztergomi kórházban
Ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek. Sokkolóval ártalmatlanítottak a rendőrök az esztergomi kórházban egy férfit, aki tört-zúzott és rátámadt több egészségügyi dolgozóra még szombat este...
Bővítik az esztergomi Aprófalva Bölcsődét
Bővítik az esztergomi Aprófalva Bölcsődét – jelentette be közösségi oldalán Hernádi Ádám polgármester. Ebből hallhatnak egy részletet. Kép: esztergom.hu