
Támogatja a cukorbeteg gyerekeket nevelő családokat a kormány
Magyarországon mintegy négyezer 1-es típusú diabétesszel élő gyerek van, nekik igyekeznek minden támogatást megadni, hogy teljes életet élhessenek – mondta el Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Az érintett gyerekek számára 98 százalékos, a felnőtteknek 80 százalékos állami támogatással már hazánkban is elérhetők a legkorszerűbb technikai eszközök, inzulinpumpák és a szöveti inzulin mérésére alkalmas szenzorok. Azokban a családokban, ahol indokolt, az egyik szülő igénybe veheti a gyerekek otthongondozási díját, de segítőket is képeznek, akik az érintett gyerekeket segítik az óvodákban, iskolákban – tette hozzá a miniszter.
Közlése szerint ez évtől a közétkeztetésben is olyan szabályozást vezettek be, amely segíti ezeknek a gyerekeknek az ellátását, ezen túlmenően támogatják a táboroztatásukat akár diabéteszes táborokban, akár Erzsébet-táborokban. Az idén 2300 gyerek táboroztatásához nyújtottak segítséget, miközben a sportolási lehetőségeiket is támogatják – mondta Novák Katalin.
Tavaly és az idén 100-100 millió forinttal segítették a cukorbeteg gyerekeket támogató civil szervezeteket, az országban működő diabéteszcentrumok pedig egymilliárd forintos támogatást kaptak – sorolta Novák Katalin.
(MTI, Házipatika)
Kapcsolódó cikkek
Korszerűsítik a Gesztenyés Óvodát Komáromban
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődik a komáromi Gesztenyés Óvoda korszerűsítése, az intézményben új tornaszoba épül - közölte az önkormányzat. Tájékoztatásuk...
Meg kell építeni az M100-as autópályát
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter 2025. február 6-án, csütörtökön Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell...
Esztergomba látogatott Lázár János
Lázár János ma Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell építeni az M1-es és Esztergom között az...
Megnyílt a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat
Tatán sajtótájékoztatót tartottak a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat megnyitásáról. A Tehetségbarát Önkormányzat díj azokat az önkormányzatokat kívánja jutalmazni, amelyek kiemelkedő módon...
Új extruder csarnokkal bővült a Henkel
A Tatabánya - Környe Ipari Parkban új extruder csarnokot adott át a Henkel Magyarország Kft. A 12 milliárd forintos beruházáshoz...
Moziban is látható lesz Forgács József legújabb dokumentumfilmje
A 44. Magyar Filmszemlén Forgács József legújabb alkotása, A szabadság olimpikonja, elismerésben részesült: bekerült a kiemelt információs kategóriába, a filmet...