
Több robbanás történt csütörtökön a kabuli repülőtérnél
A merényletekben legalább 90 afgán és 13 amerikai katona halt meg – írja a Wall Street Journal. Azóta az Iszlám Állam nevű terrorszervezet közleményben tudatta, hogy harcosai követték el a véres támadásokat, melyben két öngyilkos merénylő robbantott. Az amerikai hadsereg vezetője ellenlépésekkel fenyegette meg a merényletek elkövetőit. Hozzáfűzte: az amerikai hadvezetés számít újabb támadásokra.
Közben Joe Biden amerikai elnök is nyilatkozott: közlése szerint a támadás nem változtat az evakuációs terveken, az Egyesült Államok a hónap végéig kivonja csapatait Afganisztánból. Amerika eddig óta több mint százezer embert evakuált Afganisztánból. Az elnök is kiemelte, hogy az Egyesült Államok csapásokat fog végrehajtani a támadásokért felelős csoport ellen. Az Iszlám Államhoz tartozó létesítményeket fogják megcélozni.
A terrorveszély és a kivonulásra szabott határidő, vagyis a kedd éjfélig hátralévő idő rövidsége miatt egyébként sorra fejezik be, vagy fújják le a mentőakciókat a külföldi kormányok. A hollandok és a dánok is közölték, hogy befejezték a mentőakciót, a németeknél is már csak egy napig tart az evakuálás, a franciák, a birtek és az amerikaiak azonban azt mondják, amíg lehet folytatják az emberek kimenekítését.
(Fotó:infostart)
Kapcsolódó cikkek
A rendőrség idén is várja a lakosság javaslatát
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. A Speedmarathon április 9-én 6 órától...
Közösségi értékvédelmi konzultáció Tatabányán
Közösségi értékvédelmi konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetések témája a települések önvédelemhez való joga, az...
Korszerűsítik a Gesztenyés Óvodát Komáromban
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődik a komáromi Gesztenyés Óvoda korszerűsítése, az intézményben új tornaszoba épül - közölte az önkormányzat. Tájékoztatásuk...
Meg kell építeni az M100-as autópályát
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter 2025. február 6-án, csütörtökön Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell...
Esztergomba látogatott Lázár János
Lázár János ma Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell építeni az M1-es és Esztergom között az...
Megnyílt a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat
Tatán sajtótájékoztatót tartottak a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat megnyitásáról. A Tehetségbarát Önkormányzat díj azokat az önkormányzatokat kívánja jutalmazni, amelyek kiemelkedő módon...