
Visszavonul Baji Balázs
A 32 éves Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmes gátfutó a közösségi oldalán jelentette be döntését, hozzátéve, hogy nem szakad el a sportágtól, hanem a „pályán kívülről” próbálja majd viszonozni az atlétikának mindazt, amit kapott tőle. Baji Balázs a 2016-os amszterdami szabadtéri Eb-n nyert ezüstöt 110 méter gáton, egy évvel később pedig a londoni vb-n lett harmadik. A 2017-es év különösen kedves lehet a számára, mivel háromszor javította meg az országos csúcsot, akkor július 4-én a Gyulai Memorialon elért 13.15 másodperces eredményével pedig jelenleg is tartja a táv rekordját.
Az állatorvosként végzett vágtázó karrierje során két olimpián szerepelt, 2012-ben Londonban az előfutamban kiesett, a 2016-os riói játékokon viszont az elődöntőig jutott.
Pályafutásában 2019 februárjában következett be törés, amikor súlyos sérülést szenvedett, a térdét és combját is műteni kellett, majd felépülését csonthártyagyulladás hátráltatta. Egy évvel később vissza tudott térni, de korábbi formáját később sem nyerte vissza, igaz, az idei toruni fedett pályás Eb-n elődöntős volt 60 méter gáton, de a tokiói olimpiára pedig nem tudta kvalifikálni magát.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek
A csapadékvíz elvezetés fejlesztésére kerül sor Tatán
A TOP Plusz keretében 405 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert Tata önkormányzata. Ennek köszönhetően a városban...
Idén is megrendezik az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot Tatán
Idén is megrendezik július végén Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. 2025-ben...
Hétvégéig Tatabánya lesz a box fővárosa
Szerdától szombatig az Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeit rendezik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Sámuel Botond, a TSC ügyvezetője elmondta: remélik...
Elkezdődött a fesztiválszezon
Elkezdődött a fesztiválszezon, amely több veszélyt is rejt. Többek között oda kell figyelni egymásra és az értékeinkre is – hívta...
Minden 80 év feletti magyar állampolgár kap Gondosórát igénylés nélkül, ingyenesen
A Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót június 24-én a tatabányai Kormányhivatalban, amelynek kiemelt témája az volt, hogy azoknak a 80 év...
A kánikulában is kellő odafigyeléssel kell közlekedni
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tiszti főorvos az ország egész területére június 26-a, csütörtök 24 óráig. A kánikula ellenére...