
Korszerűsítik a Gesztenyés Óvodát Komáromban
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődik a komáromi Gesztenyés Óvoda korszerűsítése, az intézményben új tornaszoba épül – közölte az önkormányzat.
Tájékoztatásuk szerint az egykori Méntelep óvodájában a tornaszoba mellett szertár, mosdó, fejlesztőhelyiségek, elkülönítőszoba és óvodatitkári szoba is helyet kap. A 120 férőhelyes, öt csoporttal működő óvodában az energiafelhasználás csökkentése érdekében tetőcserét végeznek, szigetelik az épületet, kicserélik a nyílászárókat és napelemeket telepítenek, valamint 400 négyzetméterrel bővítik az intézmény udvarát.
A részletekről dr. Molnár Attila, Komárom polgármestere beszélt.
Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke elmondta: Komárom időben kezdett el pályázni.
Kép: facebook.com/drbertalan.judit
Kapcsolódó cikkek
Sajtótájékoztatót a Tour de Hongrie tatai szervezőbizottsága
Tatán, a Városháza dísztermében tartott sajtótájékoztatót a Tour de Hongrie tatai szervezőbizottsága. A versenyt május 14. és 18. között rendezik,...
Tájegységi központot hoznak létre Tardoson
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a KEHOP Plusz program keretében megvalósuló projekt nyitórendezvényét tartotta ma Tardoson, ahol bemutatták a készülő...
Kettő új elektromos buszt adtak át Komáromban
Április 23-án délelőtt a komáromi autóbusz-állomáson, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy megérkezett Komárom helyi közlekedésébe a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség...
Sokan utaznak húsvétkor
A Húsvéti ünnepek alatt sokan indulnak útnak határainkon belülre, és kívülre is. Fontos, hogy indulás előtt tájékozódjunk hogy hol hogyan...
Elkezdődött a tavaszi szünet
A tavaszi szünet idén április 17-én, csütörtökön kezdődik. Fontos, hogy a gyermekeinket készítsük fel erre az időszakra – hívta fel...
Polgármesterek randevúznak Esztergomban
A XXX. Városi Polgármesterek Randevújának sajtótájékoztatójára került sor április 10-én Esztergomban, amit a városban rendeznek meg az idei évben. Hernádi...