
Megújult a városközpont és Dózsakert Tatabányán
A város közösségi oldalán olvasható, hogy a zöldfelületek mellett a Megyeháza előtt mélygarázs és rendezvények lebonyolítására alkalmas közösségi tér is létesült a projekt keretében.
Bencsik János országgyűlési képviselő kiemelte, hogy a beruházásnak köszönhetően jelentősen fejlődött a gyalogos-, és a kerékpáros infrastruktúra a városközpontban, emellett pedig zöldebb is lett Tatabánya, hiszen ugyancsak a projekt részeként számos fát, cserjét és növényt ültetnek el a megújított területeken.
A Mélygarázs több mint kétszer annyi parkolóhelyet biztosít, mint amennyi korábban rendelkezésre állt és már működik a Városkapu Szolgáltató és Üzletház is.
Dózsakertben a sétálóutca és Dózsa György út 53-55 és 58-62 szám előtti területek újultak meg, ezzel szintén javult a közlekedési infrastruktúra.
A beruházások a TOP keretében, az Európai Unió és a város támogatásával valósultak meg. Ebből 2 és félmilliárd forintnyi összeget tett ki az EU-s forrás, az önerő pedig 1.7 milliárd Ft volt.
Kapcsolódó cikkek
A csapadékvíz elvezetés fejlesztésére kerül sor Tatán
A TOP Plusz keretében 405 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert Tata önkormányzata. Ennek köszönhetően a városban...
Idén is megrendezik az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot Tatán
Idén is megrendezik július végén Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. 2025-ben...
Hétvégéig Tatabánya lesz a box fővárosa
Szerdától szombatig az Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeit rendezik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Sámuel Botond, a TSC ügyvezetője elmondta: remélik...
Elkezdődött a fesztiválszezon
Elkezdődött a fesztiválszezon, amely több veszélyt is rejt. Többek között oda kell figyelni egymásra és az értékeinkre is – hívta...
Minden 80 év feletti magyar állampolgár kap Gondosórát igénylés nélkül, ingyenesen
A Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót június 24-én a tatabányai Kormányhivatalban, amelynek kiemelt témája az volt, hogy azoknak a 80 év...
A kánikulában is kellő odafigyeléssel kell közlekedni
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tiszti főorvos az ország egész területére június 26-a, csütörtök 24 óráig. A kánikula ellenére...