Távozott a Tatabánya kézilabdacsapatának vezetőedzője
Vladan Matics távozott a Grundfos Tatabánya KC férfi kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról.
A klub közösségi oldalának szombati beszámolója szerint a tréner a pénteki bajnoki mérkőzést követően jelezte a vezetőségnek, hogy a szezon hátralévő részében egészségi állapota miatt nem tud a csapat rendelkezésére állni vezetőedzőként. Távozása ellenére abban állapodtak meg a felek, hogy Matics a jövőben is a klub kötelékében marad.
A szakvezető több mint hét éve vette át a Tatabánya irányítását, azóta a csapat valamennyi befejezett szezonban bronzérmes lett az NB I-ben, így elindulhatott a második számú európai kupasorozatban.
A felkészülést a jövő héten Sibalin Jakab másodedző és Ilyés Ferenc klubmenedzser vezeti, a vezetőség pedig azon dolgozik, hogy mielőbb megoldást találjon a jelenlegi helyzetre, ennek érdekében már megkezdte az egyeztetéseket.
A több magyar válogatott játékost foglalkoztató együttes kedden a portugál Sporting CP-t fogadja Győrben, majd Balatonfüredre látogat az NB I következő körében.
Forrás: MTI
Kép: Blikk
Kapcsolódó cikkek
Meghosszabbította együttműködését az MVM és az OSE Lions
Az oroszlányi OSE Lions és névadó szponzora, az MVM Zrt. közös sajtótájékoztatójára került sor április 2-án. A rendezvény keretében az OSE...
Húsvétkor is kiemelten fontos a biztonsági öv használata
A húsvéti ünnepek idején is fontos, hogy mindig bekössük magunkat. A biztonsági öv jelentőségéről beszélt Racsné Galambos Gréta rendőrőrnagy a...
Új eszközt adtak át a tatabányai Szent Borbála Kórházban
Új eszközt adtak át március 26-án a tatabányai Szent Borbála Kórházban. A közel 9 millió forint értékű eszköz az első...
Környén munkaerőpaci beilleszkedést segítő programmal kapcsolatban tartottak fórumot
A Komárom-Esztergom Vármegyei Foglalkoztatási Paktum Környén tartotta ma a „Járási munkaerőpaci beilleszkedést segítő programok VI. elnevezésű rendezvényét. Az eseményen Borsó...
Magyary konferenciát rendeztek Héregen
Március 24-én tartották a Magyary Emlékkonferenciát, amelyet a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság Héreg Község Önkormányzatával együttműködésben rendezett meg Héregen. Nemes...
Oroszlányban fejleszt a BorgWarner
Az amerikai BorgWarner 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban. Ehhez az állam 4,8 milliárd forint támogatást nyújtott, így...
