
22 lakást újítottak meg Komáromban
22 lakást újítottak meg Komáromban, az Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért elnevezésű projekt keretében. A program alapvető célja volt a településen élő 18-35 éves fiatalok ösztönzése a helyben maradásra, illetve a város vonzóvá tétele azok számára is, akik máshonnan költöznének Komáromba. Az önkormányzati bérlakásokat mintegy 84 millió forintos pályázati támogatásból és további 100 millió önkormányzati önerőből újították fel. Ennek keretében a lakásokat teljesen felszerelték, bebútorozták, gépesítették: (konyhabútor, étkezőasztal, székek, íróasztal, ágy, szekrény), műszaki cikkek (főző-és sütőberendezés, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, mosógép). A lakásokban biztosították az internet elérést és laptopokat is beszereztek.
Emellett, a pályázat keretében Komáromban 67 fő részesült havi 70.000,- Ft-os helyi munkavállalást ösztönző támogatásban, összesen közel 54 milliós összegben.
Kapcsolódó cikkek
A rendőrség idén is várja a lakosság javaslatát
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. A Speedmarathon április 9-én 6 órától...
Közösségi értékvédelmi konzultáció Tatabányán
Közösségi értékvédelmi konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetések témája a települések önvédelemhez való joga, az...
Korszerűsítik a Gesztenyés Óvodát Komáromban
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődik a komáromi Gesztenyés Óvoda korszerűsítése, az intézményben új tornaszoba épül - közölte az önkormányzat. Tájékoztatásuk...
Meg kell építeni az M100-as autópályát
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter 2025. február 6-án, csütörtökön Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell...
Esztergomba látogatott Lázár János
Lázár János ma Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell építeni az M1-es és Esztergom között az...
Megnyílt a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat
Tatán sajtótájékoztatót tartottak a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat megnyitásáról. A Tehetségbarát Önkormányzat díj azokat az önkormányzatokat kívánja jutalmazni, amelyek kiemelkedő módon...