
Átadták az esztergomi görparkot
Átadták az esztergomi görparkot pénteken, az 5100 négyzetméteres pályát mintegy 100 millió forintból építették.
A gyerekeknek olyan vonzó élményt, kalandot, kihívást kell kínálni, ami sportolásra, mozgásra ösztönzi őket. Ez a görpark is ilyen – mondta a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára. Révész Máriusz egy felmérésből idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a halálesetek 9,7 százaléka a mozgásszegény életmódra vezethető vissza. Ez évente 13 500 embert jelent – mutatott rá.
Révész Máriusz közölte: a kormányzat 40 millió forintos támogatása mellé az önkormányzat tette a nagyobb részt a beruházásba. Az államtitkár méltatta a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség szerepét is, amely szakmai hátteret és tudást biztosított a beruházáshoz.
Hernádi Ádám, a város polgármestere elmondta, hogy 2021-ben kezdeményezte az esztergomi gördeszkás közösség a pálya építését.
Takács-Kiss Márta, a szövetség képviseletében felidézte, hogy a görparkprogram 2019-ben indult, az esztergomi a tizedik megvalósult pálya, és még hat létesítmény van tervezés és kivitelezés alatt.

Kép: facebook.com/hernadiadam.esztergom
Kapcsolódó cikkek
A csapadékvíz elvezetés fejlesztésére kerül sor Tatán
A TOP Plusz keretében 405 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert Tata önkormányzata. Ennek köszönhetően a városban...
Idén is megrendezik az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot Tatán
Idén is megrendezik július végén Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. 2025-ben...
Hétvégéig Tatabánya lesz a box fővárosa
Szerdától szombatig az Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeit rendezik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Sámuel Botond, a TSC ügyvezetője elmondta: remélik...
Elkezdődött a fesztiválszezon
Elkezdődött a fesztiválszezon, amely több veszélyt is rejt. Többek között oda kell figyelni egymásra és az értékeinkre is – hívta...
Minden 80 év feletti magyar állampolgár kap Gondosórát igénylés nélkül, ingyenesen
A Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót június 24-én a tatabányai Kormányhivatalban, amelynek kiemelt témája az volt, hogy azoknak a 80 év...
A kánikulában is kellő odafigyeléssel kell közlekedni
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tiszti főorvos az ország egész területére június 26-a, csütörtök 24 óráig. A kánikula ellenére...