
Az új KRESZ-ben megjelennek az esélyegyenlőségi és a fenntarthatósági szempontok
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb szereplői, így a gyalogosok és a kerékpárosok számára, valamint élhető, használható kereteket ad a közlekedés civil résztvevői, és versenyképességet növelő feltételeket biztosít a közlekedés hivatásos résztvevői számára – mondta el Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár a közlekedési kultúra napja programsorozat 10 éves, jubileumi megnyitóján.
A minisztérium megkezdte a közlekedési szabályrendszer átfogó megújítását, amelynek keretében egy új KRESZ is születőben van – emelte ki Nagy Bálint. Az államtitkár elmondta, széles körű egyeztetés keretében, szakmai, közigazgatási, tudományos és civil szervezetektől származó javaslatok bevonásával, a nemzetközi jogalkotói-, és a hazai bírósági gyakorlatra is figyelemmel készül az új szabályrendszer, a következő szűk egy évben, 2025. március 31-ig.
Kép: promenad24.hu
Kapcsolódó cikkek
Sajtótájékoztatót a Tour de Hongrie tatai szervezőbizottsága
Tatán, a Városháza dísztermében tartott sajtótájékoztatót a Tour de Hongrie tatai szervezőbizottsága. A versenyt május 14. és 18. között rendezik,...
Tájegységi központot hoznak létre Tardoson
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a KEHOP Plusz program keretében megvalósuló projekt nyitórendezvényét tartotta ma Tardoson, ahol bemutatták a készülő...
Kettő új elektromos buszt adtak át Komáromban
Április 23-án délelőtt a komáromi autóbusz-állomáson, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy megérkezett Komárom helyi közlekedésébe a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség...
Sokan utaznak húsvétkor
A Húsvéti ünnepek alatt sokan indulnak útnak határainkon belülre, és kívülre is. Fontos, hogy indulás előtt tájékozódjunk hogy hol hogyan...
Elkezdődött a tavaszi szünet
A tavaszi szünet idén április 17-én, csütörtökön kezdődik. Fontos, hogy a gyermekeinket készítsük fel erre az időszakra – hívta fel...
Polgármesterek randevúznak Esztergomban
A XXX. Városi Polgármesterek Randevújának sajtótájékoztatójára került sor április 10-én Esztergomban, amit a városban rendeznek meg az idei évben. Hernádi...