Bányásznapra megnyílik Tatabányán a volt tiszti kaszinó
A bányásznapi hétvégén megnyílik Tatabányán a felújított Tulipános Ház, az 1920-as években épített bányatiszti kaszinó – közölte az MTI-vel a ház üzemetetője.
Sámuel Botond, a Vértes Agorája ügyvezetője elmondta, a házba vezetett túrán léphetnek be az érdeklődők, amelyre a honlapjukon lehet jelentkezni. Mivel jelentős a közönség érdeklődése, a túrákat bányásznap után is folytatják.
A Tulipános Ház Tatabánya egyik legrégebbi épülete, 1924-ben a Magyar Állami Kőszénbánya Rt. építtette, szecesszióba visszanyúló magyaros stílusban, az ablakok körül tulipános motívumokkal díszítve. A ház felújítását a kormány a Modern városok program keretében 1,4 milliárd forinttal támogatta.
Sámuel Botond tájékoztatása szerint az épület december elején lesz teljes körűen látogatható, mivel az önkormányzat elhúzódó közbeszerzései miatt a házba nem érkezett meg számos berendezési tárgy. Az egykori kaszinóban közösségi teret, a bányászatot bemutató múzeumot és interaktív játszóházat alakítanak ki.
A Toroczkai Wigand Ede tervei alapján készült, háromezer négyzetméretes palotát a világháború végéig bányatiszti kaszinóként, azt követően pártbizottsági székházként, majd vállalati telephelyként használták.
Az ingatlant az 1990-es években egy bank szerezte meg, majd többször is gazdát cserélt. A tulajdonváltások közben rövid időre őrizetlenül maradt műemlékből minden, színesfémként vagy más módon hasznosítható érték eltűnt. A huszonkét évig fűtetlenül, bezárva álló épületet az önkormányzat 2014-ben vásárolta meg saját forrásaiból.
Forrás: MTI
Kép: ebhinvest.hu