Cserkész kamaszok élesztették újra társukat
Cserkész társaival utazott és a tatabányai vasútállomáson lett rosszul egy 15 év körüli német lány. A kamaszok azonnal cselekedtek és megmentették barátjuk életét.
„Cserkésztársaival utazott, amikor hirtelen összeesett és rángatózni kezdett, ezért barátai azonnal a segítségére siettek” – számolt be az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzésében. A kamaszok értesítették a kalauzt, miközben a többiek mentőt hívtak. A mentésirányító utasításai alapján megvizsgálták a lányt, aki már nem lélegzett.
„A cserkészek a telefonos instrukciók szerint azonnal megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek a lány életéért, amihez időközben egy orvostanhallgató is csatlakozott” – olvashatjuk a közleményben.
Forrás és kép: gyerekszoba.hu
Kapcsolódó cikkek
Meghosszabbította együttműködését az MVM és az OSE Lions
Az oroszlányi OSE Lions és névadó szponzora, az MVM Zrt. közös sajtótájékoztatójára került sor április 2-án. A rendezvény keretében az OSE...
Húsvétkor is kiemelten fontos a biztonsági öv használata
A húsvéti ünnepek idején is fontos, hogy mindig bekössük magunkat. A biztonsági öv jelentőségéről beszélt Racsné Galambos Gréta rendőrőrnagy a...
Új eszközt adtak át a tatabányai Szent Borbála Kórházban
Új eszközt adtak át március 26-án a tatabányai Szent Borbála Kórházban. A közel 9 millió forint értékű eszköz az első...
Környén munkaerőpaci beilleszkedést segítő programmal kapcsolatban tartottak fórumot
A Komárom-Esztergom Vármegyei Foglalkoztatási Paktum Környén tartotta ma a „Járási munkaerőpaci beilleszkedést segítő programok VI. elnevezésű rendezvényét. Az eseményen Borsó...
Magyary konferenciát rendeztek Héregen
Március 24-én tartották a Magyary Emlékkonferenciát, amelyet a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság Héreg Község Önkormányzatával együttműködésben rendezett meg Héregen. Nemes...
Oroszlányban fejleszt a BorgWarner
Az amerikai BorgWarner 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban. Ehhez az állam 4,8 milliárd forint támogatást nyújtott, így...
