
Elárverezik a Mad Max című film járműflottáját
13 járművet hirdetnek meg egy aukción a 2015-ös moziból. Többek mellett a War Rig tankert, amit Charlize Theron is vezetett. A járművek mindegyike menetképes állapotban van, azaz tényleg van bennük motor és lehet velük közlekedni, ugyanakkor erős a gyanú, hogy a legtöbb ország közlekedési szabályaival nem kompatibilisek, azaz forgalomba nem lenne könnyű állítani őket.
Az árverés nem a megszokott szabályok szerint zajlik majd: a Car and Driver beszámolója szerint két nap, szeptember 25-én és 26-án lehet majd licitálni, és úgy, hogy a jelentkezők nem látják majd, hogy mások mit ajánlottak. Azaz vakon kell mondani egy-egy összeget a járművekért, és a végén a legmagasabb összeget bemondó viheti majd haza a különleges gépszörnyeket.
(444)
Kapcsolódó cikkek
Korszerűsítik a Gesztenyés Óvodát Komáromban
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődik a komáromi Gesztenyés Óvoda korszerűsítése, az intézményben új tornaszoba épül - közölte az önkormányzat. Tájékoztatásuk...
Meg kell építeni az M100-as autópályát
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter 2025. február 6-án, csütörtökön Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell...
Esztergomba látogatott Lázár János
Lázár János ma Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell építeni az M1-es és Esztergom között az...
Megnyílt a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat
Tatán sajtótájékoztatót tartottak a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat megnyitásáról. A Tehetségbarát Önkormányzat díj azokat az önkormányzatokat kívánja jutalmazni, amelyek kiemelkedő módon...
Új extruder csarnokkal bővült a Henkel
A Tatabánya - Környe Ipari Parkban új extruder csarnokot adott át a Henkel Magyarország Kft. A 12 milliárd forintos beruházáshoz...
Moziban is látható lesz Forgács József legújabb dokumentumfilmje
A 44. Magyar Filmszemlén Forgács József legújabb alkotása, A szabadság olimpikonja, elismerésben részesült: bekerült a kiemelt információs kategóriába, a filmet...