
Életfa ünnepséget tartottak Bábolnán
Életfa ünnepséget tartottak Bábolnán, ahol a 2020-ban született gyermekeket köszöntötték. Ez az esemény nagyon fontos a település számára. Már évek óta megtartják. Idén húsz kis levél került fel a fára.
A rendezvényhez kapcsolódik a negyedévente megrendezett babazsúr is, ahol szintén a kicsiket és szüleiket köszöntik. Az Életfát helyi, illetve megyei értékké nyilvánították. Az esemény végén a családok egy-egy lufit vehettek át, amelyet közösen engedtek fel a levegőbe.
Az eseményen dr. Veres Zoltán, a megyei önkormányzat jegyzője elmondta: nagy öröm látni, hogy Bábolnán a bölcsőde, az óvoda és az iskola épülete szép állapotban van és a törvényi minimum követelményeken túl, az ilyen rendezvények is nagyon fontosak. Az évente megrendezett programon mindig sokan gyűlnek össze és közösen ünnepelnek, emlékeznek meg arról, milyen nagy jelentősége van a gyermekek születésének.
Dr. Horváth Klára, Bábolna polgármestere ismertette az Életfa jelentőségét a település számára:
Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke az eseményhez hozzáfűzve elmondta: a megyében nagyon sok településén épülnek, szépülnek meg bölcsődék, óvodák, valamint iskolák:
2 thoughts on “Életfa ünnepséget tartottak Bábolnán”
Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása
Kapcsolódó cikkek
A csapadékvíz elvezetés fejlesztésére kerül sor Tatán
A TOP Plusz keretében 405 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert Tata önkormányzata. Ennek köszönhetően a városban...
Idén is megrendezik az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot Tatán
Idén is megrendezik július végén Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. 2025-ben...
Hétvégéig Tatabánya lesz a box fővárosa
Szerdától szombatig az Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeit rendezik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Sámuel Botond, a TSC ügyvezetője elmondta: remélik...
Elkezdődött a fesztiválszezon
Elkezdődött a fesztiválszezon, amely több veszélyt is rejt. Többek között oda kell figyelni egymásra és az értékeinkre is – hívta...
Minden 80 év feletti magyar állampolgár kap Gondosórát igénylés nélkül, ingyenesen
A Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót június 24-én a tatabányai Kormányhivatalban, amelynek kiemelt témája az volt, hogy azoknak a 80 év...
A kánikulában is kellő odafigyeléssel kell közlekedni
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tiszti főorvos az ország egész területére június 26-a, csütörtök 24 óráig. A kánikula ellenére...
A 2021-ben született babàk neve mikor kerül fel?
Az idén született babák nevei 2022. augusztusában kerülnek fel az Életfára. Addig is számos programokat szervez az újszülöttek számára az önkormányzat.