Elindult a Mesefa rehabilitációja Ácson
Az idén 222 éves lesz a kastélykertben álló Mesefa, november 12-én. A különleges értéket képviselő kőrisfa egészségi állapota rendkívüli módon megromlott, épp ezért megmentik a fa életét.
Az önkormányzat felvette a kapcsolatot a GARDEN FASORFENNTARTÓ KFT-vel, akik nem csak országos, hanem nemzetközi viszonylatban is komoly szakmai elismeréssel bírnak az idős, különleges fák szakápolásában, megmentésében.
A nyár folyamán a Garden Fasorfenntartó Kft. egyik munkatársa szinte egy teljes napot eltöltött a Mesefa vizsgálatával, végül a cég által készült szakvélemény és ápolási javaslat alapján a Zöld város projekt beruházói megkezdték a Mesefa rehabilitációját, kezelését.
Első körben az elszáradt, korhadt részektől kellett megszabadítani a kőrist, ami komoly terhet is jelentett a fának. A folyamatnál a szakemberek komoly figyelmet fordítottak az évtizedek során a fa üregeibe költöző élőlényekre, így például fészkekre vagy éppen a denevér populációra is. A metszés során keletkezett sebeket a napokban speciális anyaggal fogják kezelni. A fa leghosszabb kinyúlású alsó vázága is üregesedett, gyengült teherbírású, ezért alá kellett támasztani.
A Mesefa külseje egy picit most meg fog változni, de ez szükséges volt ahhoz, hogy még sok-sok évtizedig lehessen benne gyönyörködni.
A továbbiakban a fa közvetlen környezetében is változások lesznek. A körülötte lévő talaj fellazítás után speciális tápanyagot és mulcs takarást kap.
Forrás és kép: facebook.com/Ács-Város-Hivatalos-Oldala