
Emlékérmét bocsát ki az Állatok Világnapján a Magyar Nemzeti Bank
A sorozat darabjai a magyar pásztor- és vadászkutyafajtákat mutatja be, ezúttal a Magyar agár kerül az érmére,Imrei Boglárka tervezésében.
Mint a közleményben felidézték, 2004-ben az összes hazai kutyafajtát, köztük a magyar agarat is nemzeti kinccsé nyilvánította az Országgyűlés, 2017-ben pedig a Hungarikumok Gyűjteményébe emelték a magyar agarat másik nyolc őshonos kutyafajtával együtt. A magyar agár a legrégebbi vadászkutyák egyike. Őseink is rendelkeztek agárral, amit vándorlásuk során magukkal hoztak a Kárpát-medencébe is. Itt alakult ki később a mai magyar agár fajtánk, hosszas tenyésztés eredményeként. A magyar agárral eleinte kizárólag vadásztak, később párban versenyzéssel egészült ki a használatuk, majd egyre népszerűbbé vált a pályaversenyeken történő futtatásuk, műnyúl után.
A Magyar agár emlékérme a rendelkezésre álló készlet függvényében október 4-től egy évig névértéken vásárolható meg a Magyar Pénzverő Zrt. honlapján üzemeltetett webáruházban, illetve a kibocsátást követő első munkanaptól a vállalat érmeboltjában.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek
Ifjúsági Pontot adtak át Tatabányán
Komárom-Esztergom Vármegyei Ifjúsági Pontot adtak át május 16-án Tatabányán, a Béla Király körtér 69-es szám alatt. Kerekes Máté István, a...
A fogyasztóvédelmi konzultációról volt szó a Kormányhivatalban
A Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal a „Közös ügyünk a fogyasztóvédelem” című online konzultációval kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Tatabányán május 16-án. Dr. Eitmann...
Kalandnap lesz vasárnap Tatabányán
10 éves a tatabányai Via Ferrata. Május 18-án vasárnap Tatabánya fölött, a Kő-hegyen ingyenes Kalandnapot rendeznek, ahol lesznek Via Ferrata...
Megújult Vértesszőlősön a Templom utca környéke
A projekt a TOP Plusz keretében valósulhatott meg, 450 millió forintos EU-s támogatásból. Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője elmondta:...
Családbarát Települések Expo lesz szombaton Tatán
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, Tata Város Önkormányzatával együttműködve idén a városban rendezi meg a Családbarát...
Május 20-a a bevallási határidő
Idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az szja-bevallási tervezetét; május 20-a a bevallási...