Építész-hallgatói tervek készültek Felsőgallára
A hosszútávú településfejlesztési célok érdekében Tatabánya együttműködik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Lakóépülettervezési tanszékével. Ennek keretében Felsőgallán a Szent István utca – Templom utca – Kőszikla utca által határolt területen nyolc lakótelekre hallgatói tervek készültek.
Lakóépület-tervezés tantárgyból a hallgatók a féléves feladatként elkészítendő terveken a helyi lakókörnyezet alakulását tanulmányozzák. Ehhez a valós tervezési helyszínek egy fiktív tervezési feladatnál lényegesen kedvezőbb, motiválóbb lehetőséget jelentenek a fiataloknak.
A tervek a „friss megközelítés” okán, hosszabb távon egy követendő fejlődési irány lehetőségét vázolhatják fel. A jövő építészgenerációjának célja a városi lakóépületek fenntartható – megfizethető, esztétikus, egyben kedvező üzemeltetésű alakítása.
Az őszi feladatot szeptember elején Felsőgalla helyszíni bejárásával kezdték a diákok, majd ezt követte a tervek alapját képző Tervezői programalkotás, a Településtörténeti kutatás és a Koncepcióterv készítése.
Forrás és kép: facebook.com/tatabanya.hu
Kapcsolódó cikkek
Meghosszabbította együttműködését az MVM és az OSE Lions
Az oroszlányi OSE Lions és névadó szponzora, az MVM Zrt. közös sajtótájékoztatójára került sor április 2-án. A rendezvény keretében az OSE...
Húsvétkor is kiemelten fontos a biztonsági öv használata
A húsvéti ünnepek idején is fontos, hogy mindig bekössük magunkat. A biztonsági öv jelentőségéről beszélt Racsné Galambos Gréta rendőrőrnagy a...
Új eszközt adtak át a tatabányai Szent Borbála Kórházban
Új eszközt adtak át március 26-án a tatabányai Szent Borbála Kórházban. A közel 9 millió forint értékű eszköz az első...
Környén munkaerőpaci beilleszkedést segítő programmal kapcsolatban tartottak fórumot
A Komárom-Esztergom Vármegyei Foglalkoztatási Paktum Környén tartotta ma a „Járási munkaerőpaci beilleszkedést segítő programok VI. elnevezésű rendezvényét. Az eseményen Borsó...
Magyary konferenciát rendeztek Héregen
Március 24-én tartották a Magyary Emlékkonferenciát, amelyet a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság Héreg Község Önkormányzatával együttműködésben rendezett meg Héregen. Nemes...
Oroszlányban fejleszt a BorgWarner
Az amerikai BorgWarner 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban. Ehhez az állam 4,8 milliárd forint támogatást nyújtott, így...
