
Épülhet az M100-as gyorsforgalmi út Esztergomig
Három alagút és 52 híd is készül a 32 kilométeres szakaszon 345 milliárd forintért.
Szeptemberben a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben közzétette az M100 gyorsforgalmi út Bicske−Esztergom szakasz kiviteli terveinek elkészítésére és kivitelezésére vonatkozó ajánlati felhívást.
Az M100-as út első szakasza az 1-es számú főút−M1 autópálya−Únyi csomópont közötti 16,9 kilométeres 2×2 sávos autóút, míg a második szakasz az Únyi csomóponttól Esztergomig tart 15,4 kilométeren, szintén 2×2 sávon.
A projekt egyik felét a Strabag Építő Kft. nyerte nettó 125 milliárd forintos ajánlatával, a másikat pedig a Dömper Kft. által vezetett konzorcium nettó 220 milliárdos ajánlattal nyerte meg. Az első szakasz építkezésének tervezett ideje 3 év, a másodiké pedig 7 év.
Az első szakaszon többek között
- 4 különszintű csomópont (M1-M100, Mányi, Szomori, Únyi különszintű csomópontok);
- 26 híd;
- Örspusztán egy pár tengelysúlymérő állomással kombinált egyszerű pihenőhely épül.
A második szakaszon
- 2 különszintű csomópont (Leányvári, Kesztölci különszintű csomópont);
- 26 híd;
- 3 alagútpár;
- 317,25 méter zajárnyékoló fal és 361 méter zajárnyékoló domb épül.
Forrás: infostart.hu
Kép: nepszava.hu
Kapcsolódó cikkek
A rendőrség idén is várja a lakosság javaslatát
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. A Speedmarathon április 9-én 6 órától...
Közösségi értékvédelmi konzultáció Tatabányán
Közösségi értékvédelmi konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetések témája a települések önvédelemhez való joga, az...
Korszerűsítik a Gesztenyés Óvodát Komáromban
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődik a komáromi Gesztenyés Óvoda korszerűsítése, az intézményben új tornaszoba épül - közölte az önkormányzat. Tájékoztatásuk...
Meg kell építeni az M100-as autópályát
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter 2025. február 6-án, csütörtökön Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell...
Esztergomba látogatott Lázár János
Lázár János ma Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell építeni az M1-es és Esztergom között az...
Megnyílt a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat
Tatán sajtótájékoztatót tartottak a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat megnyitásáról. A Tehetségbarát Önkormányzat díj azokat az önkormányzatokat kívánja jutalmazni, amelyek kiemelkedő módon...