Erős széllel érkezik a hidegfront
Emiatt az ország nagy részére figyelmeztetéseket adott ki csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Három megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az erős szél veszélye miatt, így Komárom-Esztergom megyében is 70-80 kilométer/órás szélre lehet majd napközben számítani.
A délutáni óráktól először nyugaton enyhül a szél, majd az esti órákra mindenütt mérséklődik a légmozgás – tették hozzá.
Délelőtt többnyire napsütéses idő várható, de a déli órákban a Dunántúlon és az ország középső területein, délután a Tiszántúlon is erősen megnövekszik a felhőzet, beborul az ég. Ekkor előbb az északi országrészben, majd másutt is kialakulhat eső, zápor. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.
A következő napokban fokozatosan hűl az idő. Hétvégén a hajnali órákban néhol mínuszok is lesznek és jellemzően 10-15 fokos maximumokra lehet számítani.
(MTI, Fotó: shuttertock)
Kapcsolódó cikkek
Vármegyénkben is felkészültek a rendkívüli téli időjárásra
A rendkívüli téli időjárási helyzetre való felkészülésről tartottak sajtótájékoztatót november 18-án Tatabányán, a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalban. dr. Kancz Csaba főispán...
Motorokat kapnak a bölcsődések
Különleges kis járgányokkal gazdagodnak a komáromi bölcsődések, és országszerte minden bölcsőde. A részletekről Czunyiné dr. Bertalan Judit Komárom és térségének...
Átadták az új hulladékudvart Komáromban
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. átadta november 14-én Komáromban az új hulladékudvart. Czunyiné dr. Bertalan Judit Komárom és térségének országgyűlési...
Vályi István Díjata kapott az esztergomi Ferences Szegénygondozó Nővérek közössége
Vályi István Díjat kapott a romák segítéséért az esztergomi Ferences Szegénygondozó Nővérek közössége a vármegyei közgyűléstől. Popovics György, a vármegyei...
Light Friday elnevezésű akciót tart a rendőrség pénteken
November 7-én, pénteken ismét megrendezik az országos „Light Friday” akciót az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében. Az akció keretében láthatósági...
Faültetés lesz Esztergomban
Faültetésre várják az esztergomiakat a Kis-Duna sétányon november 14-én. Az Esztergom Barátainak Egyesülete és az Esztergomi Ifjúsági Városvédő Tábor vezetése...
