
Fákat ültetnek országszerte
Elkezdődött a településfásítási program őszi ültetési szezonja, amelynek részeként 514 településen 14 ezer fát ültetnek – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A program második ütemben 19 megyéből 887 település adott le sikeres igénylést. A legtöbb település Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből vesz részt, 84 leadott igényléssel. A második Vas megye, ahol 78 településen ültetnek fákat. A harmadik Győr-Moson-Sopron megye, ahol 76 település igényelt fákat, és az őszi szezonban 1203 fa kerül a megyékbe.
Az agrárminiszter hangsúlyozta: arra törekednek, hogy a kistelepülések óvodáiban, iskolaudvaraiban és a közterületeken minél több fát ültethessenek együtt, közösen a települések közösségével, amellyel nemcsak a zöldterületek bővítését támogatják, hanem hozzájárulnak egy egészségesebb és élhetőbb környezet megteremtéséhez.
Forrás: MTI
Kép: ankert.hu
Kapcsolódó cikkek
Sajtótájékoztatót a Tour de Hongrie tatai szervezőbizottsága
Tatán, a Városháza dísztermében tartott sajtótájékoztatót a Tour de Hongrie tatai szervezőbizottsága. A versenyt május 14. és 18. között rendezik,...
Tájegységi központot hoznak létre Tardoson
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a KEHOP Plusz program keretében megvalósuló projekt nyitórendezvényét tartotta ma Tardoson, ahol bemutatták a készülő...
Kettő új elektromos buszt adtak át Komáromban
Április 23-án délelőtt a komáromi autóbusz-állomáson, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy megérkezett Komárom helyi közlekedésébe a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség...
Sokan utaznak húsvétkor
A Húsvéti ünnepek alatt sokan indulnak útnak határainkon belülre, és kívülre is. Fontos, hogy indulás előtt tájékozódjunk hogy hol hogyan...
Elkezdődött a tavaszi szünet
A tavaszi szünet idén április 17-én, csütörtökön kezdődik. Fontos, hogy a gyermekeinket készítsük fel erre az időszakra – hívta fel...
Polgármesterek randevúznak Esztergomban
A XXX. Városi Polgármesterek Randevújának sajtótájékoztatójára került sor április 10-én Esztergomban, amit a városban rendeznek meg az idei évben. Hernádi...