
Halálos hajóbaleset történt Verőcénél
Kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval szombat éjjel a Dunán, Verőce közelében, a balesetben ketten meghaltak, öt embert jelenleg is keresnek – közölte az M1 Híradója vasárnap.
Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője elmondta: szombat éjjel arról érkezett bejelentés, hogy Verőce közelében egy vérző fejű férfit találtak, akiről azt feltételezték, hogy hajóbalesetet szenvedett – ismertette a hirado.hu.
A helyszín átkutatása során egy férfi, majd később egy nő holttestét találták meg, valamint partra vontattak egy sérült kisgéphajót.
Közben a rendőrség Komáromnál megállított egy szállodahajót, amelynek az oldala sérült volt.
A BRFK az ügyben a vízi közlekedés több ember halálát okozó veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.
A parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik a hajóbaleset eltűnt utasait.
Fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) azt közölte: a mentőket szombat este egy Verőce és Vác közötti helyszínre riasztották, ahol egy partra jutott férfit láttak el.
A férfi fejsérülést, kulcscsontsérülést, sebeket, zúzódásokat szenvedett, helyszíni ellátás után sürgősségi osztályra szállították.
Ezen a helyszínen egy férfi halálát is megállapították – tudatta az OMSZ.
Jelenleg a rendőrség a szállodahajó és a géphajó esetén is szemlét tart.
Forrás és kép: MTI
Kapcsolódó cikkek
Kettő új elektromos buszt adtak át Komáromban
Április 23-án délelőtt a komáromi autóbusz-állomáson, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy megérkezett Komárom helyi közlekedésébe a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség...
Sokan utaznak húsvétkor
A Húsvéti ünnepek alatt sokan indulnak útnak határainkon belülre, és kívülre is. Fontos, hogy indulás előtt tájékozódjunk hogy hol hogyan...
Elkezdődött a tavaszi szünet
A tavaszi szünet idén április 17-én, csütörtökön kezdődik. Fontos, hogy a gyermekeinket készítsük fel erre az időszakra – hívta fel...
Polgármesterek randevúznak Esztergomban
A XXX. Városi Polgármesterek Randevújának sajtótájékoztatójára került sor április 10-én Esztergomban, amit a városban rendeznek meg az idei évben. Hernádi...
A rendőrség idén is várja a lakosság javaslatát
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. A Speedmarathon április 9-én 6 órától...
Közösségi értékvédelmi konzultáció Tatabányán
Közösségi értékvédelmi konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetések témája a települések önvédelemhez való joga, az...