
Harangláb avatás Bársonyoson
Felavatták és megszentelték Bársonyos új haranglábját. Mindez 1,8 millió forintból valósulhatott meg, melyet az önkormányzati finanszírozás mellett társadalmi munkával tudtak megvalósítani.
A település számára rendkívül fontos dolog, hogy most új haranglábat állíthattak Bársonyos közterületén. Ugyanis 2015-ben ismeretlen tettes elrabolta az egyik ház udvarán álló harangláb harangját. Sokat vártak, hátha a rendőrség sikerrel jár és elfogja az elkövetőt, de sajnos ez nem így történt. A településen most nagy az öröm, hiszen sok év elteltével 2021. szeptember 24-től újra megszólalhat a harang.
Kálnai Lajos, Bársonyos polgármestere elmondta, milyen nagy jelentőségű összefogásból valósulhatott meg mindez.
Kapcsolódó cikkek
A rendőrség idén is várja a lakosság javaslatát
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. A Speedmarathon április 9-én 6 órától...
Közösségi értékvédelmi konzultáció Tatabányán
Közösségi értékvédelmi konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetések témája a települések önvédelemhez való joga, az...
Korszerűsítik a Gesztenyés Óvodát Komáromban
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődik a komáromi Gesztenyés Óvoda korszerűsítése, az intézményben új tornaszoba épül - közölte az önkormányzat. Tájékoztatásuk...
Meg kell építeni az M100-as autópályát
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter 2025. február 6-án, csütörtökön Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell...
Esztergomba látogatott Lázár János
Lázár János ma Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell építeni az M1-es és Esztergom között az...
Megnyílt a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat
Tatán sajtótájékoztatót tartottak a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat megnyitásáról. A Tehetségbarát Önkormányzat díj azokat az önkormányzatokat kívánja jutalmazni, amelyek kiemelkedő módon...