Hold alakú szállodát terveznek Las Vegasba

Ha a terveknek megfelelően valaha elkészül a Holdat imitáló hotel, akkor ez lesz a világ legnagyobb gömbje.

A Moon World Resort nevű hotelben a turisták a Földön kívüli utazás élményét is átélhetik.

A tervekről beszámoló Daily Mail arról ír, hogy a 224 méter magas épület 5 milliárd dollárba fog kerülni a tervek megálmodói szerint, ami mai árfolyamon több mint 1500 milliárd forintnak felel meg. Ha a szálloda elkészül, ez lesz a város második legmagasabb épülete a 350 méter magas Strat Hotel után – ami egyben egy kaszinó és egy csillagvizsgáló is.

A komplexum négyezer vendégszobával, egy „kráterkávézóval”, egy gyógyfürdővel, egy kaszinóval és egy lagúnával rendelkezik majd, az űrutazásra kíváncsi vendégek pedig egy „holdkolóniára” is elutazhatnak egy „holdkomp”, vagyis egy hullámvasút segítségével.

A vendégek kilencven percet tölthetnek majd a négyhektáros terület felfedezésével, ahol holdjáró autókkal közlekedhetnek majd a kráterek között. A terület pontosan utánozza azokat a holdkolóniákat, amelyeket jelenleg is a NASA és az Európai Űrügynökség tervei között szerepelnek.

A gömb átmérője 198 méter lenne, és egy 259 méter átmérőjű nagy korongon nyugodna. Ezek a méretek azonban a regionális légtér és a helyi magassági korlátozások függvényében változhatnak.

A Hold vendégei első kézből, látványos, kézzel fogható előzetest kapnak arról, hogy pontosan milyen lesz az élet a következő lakható égitesten az emberek számára.

(24.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük