
Ismét láthatjuk Brigetio örökségét
A hétvégén ismét nyílt napot tartanak az ásatások területén Komáromban. Héthektáros szabadtéri helyszínen mutatják be az 1600 éves római katonaváros, Brigetio örökségét szeptember 18-án, szombaton 10 és 16 óra között a molaji Stadion út mellett. A helyszínen már 1992 óta folynak régészeti feltárások a Komáromi Klapka György Múzeum és az ELTE-BTK Régeszettudmányi Intézet együttműködésében és időnként bemutatják a kutatás eredményeit is. Korábban a Vásár téren, illetve a gáton, 2016-tól pedig a legiotáborban zajlanak a munkálatok.
Biregtio területén még több ezer négyzetméter feltáratlan terület van. Az eddigi kutatások során több langyos és hidegvizes medencét sikerült azonosítani, megfigyelhető a padlófűtés alkalmazása, sok mészkővel burkolt felület.
Tárgyi leletekben is bővelkedik a feltárás, ezüst és bronz pénzérmék kerültek elő, aranyékszerek kerámiák, valamint a egy késő római csontfaragó műhely leletanyagát is feltárták.
(komarom.hu)
Kapcsolódó cikkek
Kettő új elektromos buszt adtak át Komáromban
Április 23-án délelőtt a komáromi autóbusz-állomáson, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy megérkezett Komárom helyi közlekedésébe a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség...
Sokan utaznak húsvétkor
A Húsvéti ünnepek alatt sokan indulnak útnak határainkon belülre, és kívülre is. Fontos, hogy indulás előtt tájékozódjunk hogy hol hogyan...
Elkezdődött a tavaszi szünet
A tavaszi szünet idén április 17-én, csütörtökön kezdődik. Fontos, hogy a gyermekeinket készítsük fel erre az időszakra – hívta fel...
Polgármesterek randevúznak Esztergomban
A XXX. Városi Polgármesterek Randevújának sajtótájékoztatójára került sor április 10-én Esztergomban, amit a városban rendeznek meg az idei évben. Hernádi...
A rendőrség idén is várja a lakosság javaslatát
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. A Speedmarathon április 9-én 6 órától...
Közösségi értékvédelmi konzultáció Tatabányán
Közösségi értékvédelmi konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetések témája a települések önvédelemhez való joga, az...