Ismét megválasztják az Év Halát

A 2022-es címre idén is három halfaj esélyes, szavazni december 31-ig lehet – közölte a Magyar Haltani Társaság. Mindhárom jelölt faj őshonos vizeinkben.

Az egyik esélyes a Bodorka.

A kisméretű hal legszembetűnőbb ismertetőjegye a narancssárga-narancsvörös szemgyűrűje. Szinte minden halas vizünkben megtalálható a hegyvidéki kis patakok és a túl erős sodrású folyószakaszok kivételével. Tömegesen előforduló halként ragadozó halaink táplálkozásában van jelentősebb szerepe. A húsa szálkás, de ízletes.

Szavazni lehet a Bagolykeszegre is.

A faj különleges nevét jellegzetesen nagy, feltűnő “bagolyszeméről” kapta. Népi nevei között megtalálható a bagókeszeg vagy a szápakeszeg is, hogy a halászok által társfajának nevezett laposkeszegtől (Ballerus ballerus) megkülönböztethessék. A faj elterjedésének nyugati határa a Duna vonaláig, egészen Bajorországig húzódik, míg keleti elterjedése a Fekete-, Azovi-, Kaszpi-tengerre és az Aral-tóra is kiterjed. Csapatosan élő, nagyobb folyóvizeket kedvelő halfaj. Húsa szálkás, azonban kiváló ízű, füstölésre kitűnően alkalmas.

Ott van még a sorban a Széles durbincs.

Kisméretű, zömök testalkatú hal, testét halványbarna színű, apró, sötétbarna foltok tarkítják. A Duna vízrendszerében általánosan megtalálható, ezen belül a Tisza-tóban is él önfenntartó populációja. Védett fajunk, természetvédelmi értéke 5000 Ft.

(Sokszínű Vidék, Fotó:hajduhorgasz)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük