
Ivóvizet csinált a tengervízből három egyetemista
Bár a bolygónk felszínének legnagyobb részét víz borítja, a világ számos pontján mégis vízhiánnyal küzdenek az emberek. Ennek oka, hogy a tengervizet annak magas sótartalma miatt nem lehet meginni. A tudósok régóta próbálnak már a gyakorlatban is hatékony megoldást találni a sótalanításra és ezzel most egy diákcsapat is megpróbálkozott.
Malajzia műszaki egyetemének három hallgatója, Bennie Beh Hue May, Ash Yap Chun Yoon és Elson Loo Hszin Jang találmánya a WaterPod nevű berendezés, ami szerintük gyakorlatilag nulla energiabefektetéssel képes ihatóvá tenni a tenger vizét. A szerkezet alján egy kanóc található, aminek alja a vízfelszín alá bukik. Ez felvezeti a vizet a készülék belsejébe, a sót viszont felfogja. Az eszköz belsejében egy fekete szövet veszi át a vizet a kanóctól, amit egy átlátszó burán keresztül napfény ér. Ennek köszönhetően a víz elpárolog, majd kicsapódik és lefolyik a tartályba, ahonnan egy pumpa segítségével lehet kinyerni. A készülék egyelőre csak koncepció formájában létezik, de a hallgatók azt remélik, a tervek alapján működő eszközt készíthetnek belőle. Egy befektető pedig abban is segíthet, hogy tovább tudják fejleszteni a szerkezetet.
(hvg)
Kapcsolódó cikkek
Korszerűsítik a Gesztenyés Óvodát Komáromban
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődik a komáromi Gesztenyés Óvoda korszerűsítése, az intézményben új tornaszoba épül - közölte az önkormányzat. Tájékoztatásuk...
Meg kell építeni az M100-as autópályát
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter 2025. február 6-án, csütörtökön Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell...
Esztergomba látogatott Lázár János
Lázár János ma Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell építeni az M1-es és Esztergom között az...
Megnyílt a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat
Tatán sajtótájékoztatót tartottak a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat megnyitásáról. A Tehetségbarát Önkormányzat díj azokat az önkormányzatokat kívánja jutalmazni, amelyek kiemelkedő módon...
Új extruder csarnokkal bővült a Henkel
A Tatabánya - Környe Ipari Parkban új extruder csarnokot adott át a Henkel Magyarország Kft. A 12 milliárd forintos beruházáshoz...
Moziban is látható lesz Forgács József legújabb dokumentumfilmje
A 44. Magyar Filmszemlén Forgács József legújabb alkotása, A szabadság olimpikonja, elismerésben részesült: bekerült a kiemelt információs kategóriába, a filmet...