Kerékpárutat építenek Naszályon
50 millió forintból készül az új kerékpárút Naszályon. A munkálatokat már elkezdték és várhatóan 2022. májusában adják át.
A beruházással egy régi álma válhat valóra a településnek. Dr. Maszlavér Petra, Naszály polgármestere elmondta: évtizedek óta egy hiányossága és nehézsége volt a településnek, hogy az érintett területen élő 300 fő nem tudta biztonságosan megközelíteni a buszmegállókat, a boltokat, a postát, illetve a polgármesteri hivatalt sem. A Mocsa felé vezető főút mentén most egy olyan kerékpárutat hoznak létre, ami kétirányú és járda is kapcsolódik hozzá. Mindez a Magyar Falu Program 50 millió forintos támogatásának köszönhetően valósulhat meg.
Az 570 méter hosszú és 2 méter széles, kétsávos kerékpárút és gyalogos sáv biztonságos közlekedést tesz lehetővé az itt élők számára.
Dr. Maszlavér Petra hozzátette: egy nagyon hosszú folyamat volt mindez, hiszen már 2018-ban elkezdődtek az előkészületi munkálatok és 2019-re engedélyezett tervvel rendelkeztek, de csak az idei pályázati kiírásnak köszönhetően tudták elnyerni a támogatást.
Jelenleg az 1/3-a van kész, de a tél közeledtével az időjárás jelentősen befolyásolja majd a kivitelezést. A tervek szerint az idei évben az út felét tudják megcsinálni. A munkálatok legkésőbb 2022. május végére fejeződhetnek be.
Kapcsolódó cikkek
Light Friday elnevezésű akciót tart a rendőrség pénteken
November 7-én, pénteken ismét megrendezik az országos „Light Friday” akciót az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében. Az akció keretében láthatósági...
Faültetés lesz Esztergomban
Faültetésre várják az esztergomiakat a Kis-Duna sétányon november 14-én. Az Esztergom Barátainak Egyesülete és az Esztergomi Ifjúsági Városvédő Tábor vezetése...
Fejlesztések fókuszban: az M1-es bővítése és vármegyei útprojektek
Az M1-es bővítéséről és a vármegyei útfejlesztésekről is szó volt a tatabányai könyvtárban október 30-án a Rotary Club szervezésében. Barabás...
Fejlesztik a komáromi gyógyfürdőt
300 millió forintos támogatással bővülhet, és újulhat meg a komáromi Brigetio Gyógyfürdő. A részleteket Czunyiné dr. Bertalan Judit a térség országgyűlési...
Idén is támogatja a dorogi önkormányzat a nappali tagozaton tanuló diákokat
Pályázati felhívás nappali tagozaton tanuló dorogi diákok számára. A támogatás célja: felsőoktatási rendszerben, nappali tagozaton dorogi tanulók támogatása. Támogatásban részesíthető aki:...
Vármegyénk közigazgatásában dolgozók is kitüntetéseket vehettek át
Kitüntetéseket adott át dr. Navracsics Tibor miniszter a Helyi Önkormányzatok Napján a Magyar Tudományos Akadémia épületében. Helyi Önkormányzatokért-díjat kapott Komárom-Esztergom...


