
Komárom-Esztergom vármegyében az árvíz elleni védekezéshez katonákat vezényeltek ki
A katonák Mosonmagyaróvár, Neszmély, Pilismarót településeken és a Lajta folyó mentén segítik a lakosság, a lakóingatlanok és az anyagi javak védelmét, valamint a korábban kiépített védművek megerősítését.
A tájékoztatás szerint a korábban Győrben, Tatán és Szentendrén kijelölt bázislaktanyákban felkészülnek a védekezésben részt vevő katonák technikai eszközök fogadására, illetve elhelyezésére.
A részletekről Tóth István ezredes, a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár parancsnoka beszélt.
Kapcsolódó cikkek
Kalandnap lesz vasárnap Tatabányán
10 éves a tatabányai Via Ferrata. Május 18-án vasárnap Tatabánya fölött, a Kő-hegyen ingyenes Kalandnapot rendeznek, ahol lesznek Via Ferrata...
Megújult Vértesszőlősön a Templom utca környéke
A projekt a TOP Plusz keretében valósulhatott meg, 450 millió forintos EU-s támogatásból. Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője elmondta:...
Családbarát Települések Expo lesz szombaton Tatán
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, Tata Város Önkormányzatával együttműködve idén a városban rendezi meg a Családbarát...
Május 20-a a bevallási határidő
Idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az szja-bevallási tervezetét; május 20-a a bevallási...
Szűrőnap lesz Tatán
Sikeres volt a vármegyei Szent Borbála Kórház szűrőnapja Tatabányán. A legközelebbi szűrőnapot Tatán május 8-án, 9-15 óráig tartják az Árpád-házi...
Sajtótájékoztatót a Tour de Hongrie tatai szervezőbizottsága
Tatán, a Városháza dísztermében tartott sajtótájékoztatót a Tour de Hongrie tatai szervezőbizottsága. A versenyt május 14. és 18. között rendezik,...