Ma van a kávé világnapja
Szeptember 29. a kávé világnapja. Mivel a víz után a kávé a leggyakrabban fogyasztott ital a világon, így joggal érdemel meg egy saját világnapot.
A kávé világnapja Japánból ered, ahol elsőként tartották meg 1983-ban. Hivatalosan azonban csak 2009 óta ünnepeljük szeptember 29-én a kávét.
A kávé felfedezéséről többféle mendemonda kering, a leghitelesebb történet a XIV. századra nyúlik vissza, amikor is állítólag egy etióp kecskepásztor arra lett figyelmes, ha kecskéi egy bizonyos bokor piros termését legelik, akkor felélénkülnek. A pásztor begyűjtötte a cserje piros bogyóit, s elvitte a közeli kolostor szerzeteseinek. Azok forró főzetet készítettek a bogyókból – megfőzték az első kávét. Az ital hatásosnak bizonyult, felélénkültek tőle, ezért rendszeresítették.
Magyarországon nagy valószínűséggel a törökök 150 éves megszállása alatt terjedt el. Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelem című művében írja le először a kávé szót: „Egymás közt sok dologról beszélgetének. Káuét kicsin finchából hörpölgetének…”
1714-ben nyílt meg az első magyar kávéház, majd rövid időn belül számuk megsokszorozódott. A kávéházak pedig a szellemi és művészi világ központjává váltak.
Mi, magyarok Európában az évi 2-2,5 kilogrammos kávéfogyasztással nem számítunk a komoly kávékedvelő nemzetek közé. Összehasonlításképpen: a finnek évente csaknem 12 kilogramm kávét fogyasztanak, ami átlagosan napi 5 csészét jelent per fő. Az olaszok háromszor, a spanyolok kétszer többet isznak, mint mi (5,7 és 4,5 kiló/év).
Érdekességek a kávéról:
- A kávé az olaj után a világ második legnagyobb értékben forgalmazott kereskedelmi terméke.
- A kávéhoz tejszínt öntve 20%-al hosszabb ideig képes meleg maradni.
- Az ókori arab kultúrában a nők egyetlen okkal válhattak el férjüktől, ha az pocsék kávét főzött.
- A kávé igazából egy gyümölcs, a bogyós gyümölcsökhöz tartozik.
- A világ egyik legdrágább kávéja a Kopi Luwak, azaz a Cibetmacska kávé. Ennek ára 350 euró körül mozog kilónként.
- Az amerikaiak átlagosan évi 1100$-t költenek kávéra, körülbelül 21$-t hetente. Ez éves szinten egy új telefon ára.
- A finnek fogyasztják a legtöbb kávét a világon, átlagosan napi 5 csészét per fő.
- Brazília termeli a világ kávéjának a 40%-át.
- A kávé két fő típusa az Arabica és a Robusta. Az utóbbi savasabb, kesernyésebb ízű és magasabb koffeintartalommal rendelkezik. Az Arabica lágyabb, enyhén savas ízű, alacsonyabb koffeintartalommal.
- A világ legdrágább kávéja a Black Ivory Coffee. Akár 1.100 dollárba is kerülhet a kilónkénti ára (330.000 Ft). A cibetmacska helyett, a kávébabok itt a Thai elefántok emésztőrendszerén haladnak át először, mielőtt feldolgozásra kerülnének.
- Észak-Korea tartja a világ legnagyobb jegeskávéja rekordot, egy 14,228 literes csésze americano kávéval.
- Az amerikaiak átlagosan 400 millió csésze kávét fogyasztanak naponta.
- II. Károly angol király 1675-ben betiltotta a kávéfogyasztást, mert attól tartott, hogy a kávéházakban zajló beszélgetések során róla és a királynéról terjesztenek pletykákat.
- Nemcsak az 1848-as magyar forradalom, de a nagy francia forradalom és az amerikai polgári forradalom is egy-egy kávéházból indult el.
- A magyar származású Francesco Illy (Illy Ferenc) találta fel a frissen pörkölt kávé illatát és aromáját megőrző vákuum-, azaz légmentes csomagolást.
(Forrás: cafeme)