Magyar repülők indultak Kabulba, hogy kimenekítsék az ott ragadt magyarokat
Magyar repülők indultak Kabulba, hogy kimenekítsék az ott ragadt magyarokat és elhozzák azokat az afgánokat, akik korábban segítették a magyar katonákat. Egyelőre bizonytalan, hány lehetséges utas tud egyáltalán kijutni a reptérre. A 26 magyar már hazajutott – hangzott el az M1 Híradójában.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. azt mondta, mindent megtesznek azért, hogy a magyar gépek ne üresen szálljanak fel. Egyúttal hangsúlyozta: Magyarország semmifajta menekült-elosztási mechanizmusban nem vesz részt.
Tálib fegyveresek egyre intenzívebben keresik azokat az afgánokat, akik az amerikaiaknak, vagy a NATO-erőknek dolgoztak Afganisztánban – írja a The New York Times című amerikai napilap. Közlésük szerint azzal fenyegetőznek, hogy megölik vagy letartóztatják a családtagjaikat, ha nem találják meg őket. Az ENSZ-jelentésben foglaltak tehát ellentmondanak a tálibok nyilvános vállalásainak, miszerint nem állnak bosszút a megbuktatott kormány tagjain és támogatóin.
Kapcsolódó cikkek
Vármegyénkben is felkészültek a rendkívüli téli időjárásra
A rendkívüli téli időjárási helyzetre való felkészülésről tartottak sajtótájékoztatót november 18-án Tatabányán, a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalban. dr. Kancz Csaba főispán...
Motorokat kapnak a bölcsődések
Különleges kis járgányokkal gazdagodnak a komáromi bölcsődések, és országszerte minden bölcsőde. A részletekről Czunyiné dr. Bertalan Judit Komárom és térségének...
Átadták az új hulladékudvart Komáromban
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. átadta november 14-én Komáromban az új hulladékudvart. Czunyiné dr. Bertalan Judit Komárom és térségének országgyűlési...
Vályi István Díjata kapott az esztergomi Ferences Szegénygondozó Nővérek közössége
Vályi István Díjat kapott a romák segítéséért az esztergomi Ferences Szegénygondozó Nővérek közössége a vármegyei közgyűléstől. Popovics György, a vármegyei...
Light Friday elnevezésű akciót tart a rendőrség pénteken
November 7-én, pénteken ismét megrendezik az országos „Light Friday” akciót az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében. Az akció keretében láthatósági...
Faültetés lesz Esztergomban
Faültetésre várják az esztergomiakat a Kis-Duna sétányon november 14-én. Az Esztergom Barátainak Egyesülete és az Esztergomi Ifjúsági Városvédő Tábor vezetése...
