
Megújult a komáromi református templom
Kívül-belül megújult a Komáromi Református Egyházközség temploma. A beruházás összesen 53 millió forintba került.
Nt. Máté László, a Komáromi Református Egyházközség lelkipásztora, egyházmegyei főjegyző elmondta: évekig tartottak a munkálatok. 2018-ban a Dunántúli református templomok felújítása elnevezésű pályázat keretén belül 30 millió forint, állami támogatást kaptak. Ez a belső felújításokra volt elegendő.
Kicserélték a templomhajó ablakait, vadonatúj villamos hálózatot szereltek be, így a központi nagy csillár kivételével az összes lámpatestet kicserélték. Ezen kívül a belső színvilág is megváltozott: a régi zöld-fehér falakat egységes fehér színűre festették át, amit a református templomoknál gyakran alkalmaznak.
A templom tornyát 20 évvel ezelőtt újították meg, de az idő múlásával és az időjárási viszontagságok miatt már nem volt jó állapotban. Ennek a rendbetételére 15 millió forintos állami támogatást kaptak, amit az önkormányzat további 8 millió forinttal egészített ki.
A templom a Komáromi Református Egyházközség 100. évfordulójára készült el, így a hívők megújult környezetben tudtak ünnepelni.

Kapcsolódó cikkek
Korszerűsítik a Gesztenyés Óvodát Komáromban
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődik a komáromi Gesztenyés Óvoda korszerűsítése, az intézményben új tornaszoba épül - közölte az önkormányzat. Tájékoztatásuk...
Meg kell építeni az M100-as autópályát
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter 2025. február 6-án, csütörtökön Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell...
Esztergomba látogatott Lázár János
Lázár János ma Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell építeni az M1-es és Esztergom között az...
Megnyílt a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat
Tatán sajtótájékoztatót tartottak a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat megnyitásáról. A Tehetségbarát Önkormányzat díj azokat az önkormányzatokat kívánja jutalmazni, amelyek kiemelkedő módon...
Új extruder csarnokkal bővült a Henkel
A Tatabánya - Környe Ipari Parkban új extruder csarnokot adott át a Henkel Magyarország Kft. A 12 milliárd forintos beruházáshoz...
Moziban is látható lesz Forgács József legújabb dokumentumfilmje
A 44. Magyar Filmszemlén Forgács József legújabb alkotása, A szabadság olimpikonja, elismerésben részesült: bekerült a kiemelt információs kategóriába, a filmet...