Megvannak a 2023-as Év hala jelöltjei

Egy mocsárkedvelő védett apróság, egy ízletes, de ritkán fogyasztott, illetve egy jóformán csak a Dunára jellemző halfaj közül kerül ki a győztes. A lápi pócra, a sügérre, vagy a selymes durbincsra már lehet szavazni a Magyar Haltani Társaság honlapján, egészen december 31-ig. Mindhárom jelölt őshonos, van közöttük védett és fogható hal is.

A kefefogazattal rendelkező apró lápi pócot sokszor nevezik kutyahalnak is, mert mellúszóiban található úszósugarakat külön-külön is tudja mozgatni. A tavaszi szaporodáskor násztáncot járnak, majd a nőstény őrködik az ikrákat rejtő fészek felett. Élőhelyei a dús növényzetű mocsarak, lápok voltak, amik a vízszabályozás során eltűntek, így a lápi pócok száma is jelentősen megcsappant, de az aszályos időjárás és az inváziós amurgéb miatt még jobba inkább szorul vissza, nem csoda, hogy védett, természetvédemli értéke 250 000 forint.

A sügér szintén őshonos és kisméretű, de nagy szájú. az első hátúszóján megfigyelhető fekete foltról lehet leginkább felismerni. Horgászok kedvelt prédája, és ételként is kitűnő.

A selymes durbincs szintén kisebb termetű, nagy fejű és nagy szemű, hosszú orrú de kis szájú halfaj. Kedveli az állandó áramlást, így a nagyobb folyókban – szinte csak a Dunában és mellékfolyóiban – fordul elő. Természeti értéke miatt védett, eszmei értéke 10 000 forint példányonként.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük