Mesterséges intelligenciával fejezték be Beethoven X. szimfóniáját

Mesterséges intelligencia (MI) bevonásával fejezték be Beethoven X., befejezetlen szimfóniaként elhíresült alkotását, amelyet októberben mutatnak be a németországi Bonnban.

A Deutsche Telekom kezdeményezésére megvalósult nemzetközi projektben a mesterséges intelligencia több mint 2 millió hangjegyet komponált a zeneszerző stílusában, majd nemzetközi szakértők segítségével 730 nap alatt készült el és vált elérhetővé a nagyvilág számára az eddig csupán vázlatokban létező zenemű – közölte a Magyar Telekom.       

A közleményben felidézik, hogy Beethoven életének utolsó éveiben egy újabb zenemű írásába kezdett. Befejezni azonban már nem volt lehetősége, csupán a vázlatokig jutott. A zeneszerző születésének 250. évfordulója apropóján a Telekom ösztönzésére nemzetközi tudósokból, zeneszerzőkből, zenetörténészekből és technológiai szakemberekből álló csoport úgy döntött, hogy tesz egy próbát, és mesterséges intelligencia bevonásával a meglévő dallamkezdeményekből befejezi a darabot.    

Az ember és a MI közös munkájának eredményeként megszületett szimfóniát idén októberben mutatják be a németországi Bonnban, Beethoven szülővárosában.     

Az alkotáshoz az MI a zeneszerző teljes életművét, kreatív alkotási módszerét, stílusjegyét is megtanulta, ennek köszönhetően még a klasszikus zenében járatosak számára is olyan a hangzása, mintha eredeti Beethovent hallgatnánk. A rendszer fejlesztése Ahmed Elgammal professzor és Mark Gotham nevéhez köthető, akik a zenét a nyelvhez hasonlították, ezen elv alapján tökéletesítették az algoritmust.     

Beethoven műve nem az első kreatív produktum, amit MI hozott létre. Schubert és Mahler befejezetlen darabjainak teljes változatát, Beatles-dalokat, sőt képzőművészeti alkotást is köszönhetünk már gépeknek – áll a közleményben.     

Forrás: MTI
Kép: kultura.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük