
Nagy János szobrászművészre emlékeztek Esztergomban
November 10-én, szerdán délután a 30 éves Esztergomi Művészek Céhe Alkotóközössége kiállításának megnyitója előtt emlékeztek meg Nagy János felvidéki születésű szobrászművészről, az általa készített „IV. Béla király és családja” című domborműnél.
A helyszínen Bakai Márton hegedűművész zeneszóval köszöntötte a megjelenteket, majd Szabó Judit textilrestaurátor művész üdvözölte azokat, akik fontosnak tartották, hogy fejet hajtsanak az idén tavasszal elhunyt művész emléke előtt. Az összejövetelen részt vett Romanek Etelka, a megyei közgyűlés alelnöke is. A 2000-ben felavatott domborműnél Bánhidy László korábbi alpolgármester, az Esztergomi Művészek Céhe elnöke mondott beszédet. Felidézte, hogy Nagy János életének nagy részét a Duna két oldalán töltötte: Komáromban volt gyermek, majd Pozsonyban tanult, később tanított Nyitrán és műterme volt Helembán, Selmecbánya közelében, Hetényben és végül Tatán is. Bánhidy László arról is beszélt, hogy Nagy Jánost foglalkoztatta, hogy létezik-e magyar művészet és mélyre hatolt az elemzésekben, kereste, vizsgálta a magyarság gyökereit és azt, hogy mitől olyan más, különleges a nemzetünk.
(Fotó: hidlap)
Kapcsolódó cikkek
Sajtótájékoztatót a Tour de Hongrie tatai szervezőbizottsága
Tatán, a Városháza dísztermében tartott sajtótájékoztatót a Tour de Hongrie tatai szervezőbizottsága. A versenyt május 14. és 18. között rendezik,...
Tájegységi központot hoznak létre Tardoson
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a KEHOP Plusz program keretében megvalósuló projekt nyitórendezvényét tartotta ma Tardoson, ahol bemutatták a készülő...
Kettő új elektromos buszt adtak át Komáromban
Április 23-án délelőtt a komáromi autóbusz-állomáson, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy megérkezett Komárom helyi közlekedésébe a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség...
Sokan utaznak húsvétkor
A Húsvéti ünnepek alatt sokan indulnak útnak határainkon belülre, és kívülre is. Fontos, hogy indulás előtt tájékozódjunk hogy hol hogyan...
Elkezdődött a tavaszi szünet
A tavaszi szünet idén április 17-én, csütörtökön kezdődik. Fontos, hogy a gyermekeinket készítsük fel erre az időszakra – hívta fel...
Polgármesterek randevúznak Esztergomban
A XXX. Városi Polgármesterek Randevújának sajtótájékoztatójára került sor április 10-én Esztergomban, amit a városban rendeznek meg az idei évben. Hernádi...