
Nem mond le tisztségéről Sebastian Kurz osztrák kancellár
A politikus kijelentette, hogy ő és kormányának néppárti tagjai továbbra is cselekvőképesek, és szándékukban áll az elkezdett munkát folytatni.
A kancellár – szavai szerint – azért döntött a nyilvános állásfoglalás mellett, mert az elmúlt napok eseményei – a közvetlen környezetében végrehajtott házkutatások, a korrupciós vádak és a koalíciós partner kihátrálása – szükségessé tették, hogy megszólaljon.
Újfent visszautasította az ügyészségi eljárásban ellene megfogalmazott gyanút. Hozzátette, hogy az ártatlanság vélelme őt is megilleti, és személyes érdeke is, hogy mielőbb tisztázhassa magát.
A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a napokban házkutatásokat tartottak az Osztrák Néppárt székházában, a pénzügyminisztériumban és a kancellári hivatalban. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik Kurznál és a közvetlen környezetéhez tartozó politikusoknál.
A WKStA szerdai akciói arra irányultak, hogy bizonyítékokat találjanak arra, manipulálta-e az ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek
Ideiglenes felhajtókat építenek a bővítés alatt álló M1-es autópályához
Az M1-es autópálya bővítésével kapcsolatban ideiglenes felhajtók építéséről adott tájékoztatást az MKIF Zrt. Az M1 mintegy 80 km-en bővül (pontosan...
A csapadékvíz elvezetés fejlesztésére kerül sor Tatán
A TOP Plusz keretében 405 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert Tata önkormányzata. Ennek köszönhetően a városban...
Idén is megrendezik az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot Tatán
Idén is megrendezik július végén Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. 2025-ben...
Hétvégéig Tatabánya lesz a box fővárosa
Szerdától szombatig az Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeit rendezik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Sámuel Botond, a TSC ügyvezetője elmondta: remélik...
Elkezdődött a fesztiválszezon
Elkezdődött a fesztiválszezon, amely több veszélyt is rejt. Többek között oda kell figyelni egymásra és az értékeinkre is – hívta...
Minden 80 év feletti magyar állampolgár kap Gondosórát igénylés nélkül, ingyenesen
A Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót június 24-én a tatabányai Kormányhivatalban, amelynek kiemelt témája az volt, hogy azoknak a 80 év...