Nincs baj a Szputnyik V vakcinával
Az oltóanyag dokumentációjával szemben voltak kifogásai az Egészségügyi Világszervezetnek – jelentette ki az orosz egészségügyi miniszter. Hozzátette,hogy a WHO-regisztrációhoz szükséges kiegészítések megtörténtek, így minden akadály elhárult. A Szputnyik V használatát már mintegy hetven országban engedélyezték, amelyek összlakossága meghaladja a négymilliárdot, a WHO és az Európai Gyógyszerügynökség általi engedélyeztetése viszont még várat magára.
Az oroszok egyben bemutatták a Tor elnevezésű készüléket, amely közlésük szerint gyenge elektromágneses sugárzással képes meggyengíteni és megölni a vírusokat, köztük a SARS-CoV-2 koronavírust is. A berendezés egyedülálló a világon, állításuk szerint napi 15 perces használat védettséget biztosít a fertőzéssel szemben.
A Tort a Granyit konszern fejlesztette ki. A vállalat honlapján közölt tájékoztatás szerint a készülék a SARS-CoV-2 RNS-e által kibocsátott spektrummal ellentétes hullámokat hoz létre. A hullámok „elhallgattatásának” ez a módszere sikeresen elfojtja a koronavírust.
A Granyit megkezdte a Tor sorozatgyártását.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek
Idén sok rendezvény lesz Tatán
A hagyományos januári, éves tatai nagyrendezvényekről szóló egyeztetést tartották a városban. Michl József, Tata polgármestere ezekből adott ízelítőt. Tompa Andor,...
A Sano új üzemének alapkőletételét tartották Csémen
A Sano-Modern Takarmányozás Kft. takarmánykeverő üzemének alapkőletételi rendezvényét tartották a január 22-én a Komárom-Esztergom vármegyei Csémen. Dr. Nagy István agrárminiszter...
A téli időszakban tombolnak a vírusok
A téli időszakban tombolnak a vírusok, mindenféle felsőlégúti megbetegedés. Ilyenkor mi is tehetünk azért, hogy gyógyuljunk. Ezekkel kapcsolatban adott tanácsot...
Megérkezett az igazi tél
Megérkezett az igazi tél, országszerte nagy havazással és faggyal. A megváltozott körülmények miatt fontos, hogy alkalmazkodjanak az autósok is –...
Nem szabad elfeledkezni saját védelmünkről sem Szilveszterkor
A szilveszter mindig a tűzijátékok és a bulik ideje. A szórakozás hevében azonban nem szabad elfeledkezni saját védelmünkről sem –...
Szilveszterkor is figyeljünk saját védelmünkre
A szilveszter mindig a tűzijátékok és a bulik ideje. A szórakozás hevében azonban nem szabad elfeledkezni saját védelmünkről sem, mindkét...
