
Novembertől folytatódik a Balaton mederkotrása
A 2019-es algavirágzás kiváltó okainak megszüntetéséért tavaly III. fokú vízminőség-védelmi beavatkozást rendelt el a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, és sok évnyi kihagyás után ismét kotorni kezdték a Balatont. Mintegy 14 hektárnyi területéről csaknem 90 ezer köbméternyi mederiszapot távolítottak el.
Czipri András, a Dunántúli Regionális Vízmű projektirányítási csoportvezetője arról beszélt, hogy bár a vízellátórendszer a balatoni térség jelenlegi igényeit még a nyári csúcsszezonban is ki tudta elégíteni, felmerültek és felmerülhetnek helyenként műszaki gondok. A felszíni vízművek komoly felújításra, korszerűsítésre szorulnak az üdülőrégió növekvő vízigényének kielégítéséhez, és szintén probléma lehet, hogy az elavult technológiák már nem alkalmasak a tó vízminőség-változásainak követésére, például algásodás esetén, a Balatonból történő ivóvízellátás költségei pedig igen magasak.
A szakember szerint komplex vízellátórendszer-fejlesztésre van szükség, amely hosszú távon megoldhatja a térség vízellátását, alkalmazkodva a környezeti változásokhoz is.
A tervek arról szólnak, hogy a két meglévő karsztvízbázis (Kincsesbánya és Nyirád) mellett további közeli karsztvízbázisokat is bekapcsolnának az ellátórendszerbe.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek
A rendőrség idén is várja a lakosság javaslatát
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. A Speedmarathon április 9-én 6 órától...
Közösségi értékvédelmi konzultáció Tatabányán
Közösségi értékvédelmi konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetések témája a települések önvédelemhez való joga, az...
Korszerűsítik a Gesztenyés Óvodát Komáromban
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődik a komáromi Gesztenyés Óvoda korszerűsítése, az intézményben új tornaszoba épül - közölte az önkormányzat. Tájékoztatásuk...
Meg kell építeni az M100-as autópályát
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter 2025. február 6-án, csütörtökön Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell...
Esztergomba látogatott Lázár János
Lázár János ma Esztergomba érkezett vidékfejlesztési körútjának keretén belül. Mint elhangzott, meg kell építeni az M1-es és Esztergom között az...
Megnyílt a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat
Tatán sajtótájékoztatót tartottak a Tehetségbarát Önkormányzat pályázat megnyitásáról. A Tehetségbarát Önkormányzat díj azokat az önkormányzatokat kívánja jutalmazni, amelyek kiemelkedő módon...