
Október 31-én, vasárnap kezdődik a téli időszámítás
Az órákat tehát hajnali háromról két órára kell állítani. Magyarországon minden évben, október utolsó vasárnapján kezdődik a téli időszámítás. Bár a korábbi tervek szerint a mostani lenne az utolsó óraátállítás az Európai Unióban, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy ez megvalósulhat.
Az egyórás csúszás pedig a szervezetet is megterheli. A szakemberek szerint az óraátállítás hatása akár 7–10 napig is tarthat azoknál, akik erre érzékenyek. Elsősorban azokat sújtja az óraátállítás, akik rendszeres életet élnek, illetve a kisgyerekeket és az időseket. Az időeltolás elsősorban alvási problémákat, vérnyomás-ingadozást okozhat, és csökkenhet a munkavégzés hatékonysága is.
Törlik a kamionstopot is hétvégén az óraállítás és az ünnep egybeesése miatt.A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása ugyanis megszakítás nélkül 49 órán át lenne érvényben – az áruellátás zavartalansága érdekében azonban szombaton és vasárnap éjjel lehet közlekedni a kamionosoknak.
(hirado.hu)
Kapcsolódó cikkek
A csapadékvíz elvezetés fejlesztésére kerül sor Tatán
A TOP Plusz keretében 405 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert Tata önkormányzata. Ennek köszönhetően a városban...
Idén is megrendezik az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot Tatán
Idén is megrendezik július végén Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. 2025-ben...
Hétvégéig Tatabánya lesz a box fővárosa
Szerdától szombatig az Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeit rendezik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Sámuel Botond, a TSC ügyvezetője elmondta: remélik...
Elkezdődött a fesztiválszezon
Elkezdődött a fesztiválszezon, amely több veszélyt is rejt. Többek között oda kell figyelni egymásra és az értékeinkre is – hívta...
Minden 80 év feletti magyar állampolgár kap Gondosórát igénylés nélkül, ingyenesen
A Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót június 24-én a tatabányai Kormányhivatalban, amelynek kiemelt témája az volt, hogy azoknak a 80 év...
A kánikulában is kellő odafigyeléssel kell közlekedni
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tiszti főorvos az ország egész területére június 26-a, csütörtök 24 óráig. A kánikula ellenére...