
Öt százalékkal emelkedik a normál és a tizenharmadik havi nyugdíj is
Öt százalékkal emelkedik a normál és a tizenharmadik havi nyugdíj is – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel a Kossuth Rádióban. Közlése szerint módosítani kellett a költségvetést, mert a jegybank inflációs előrejelzése alapján a korábban vártnál magasabb lesz az infláció, ezért döntött a kormány úgy, hogy januártól három helyett öt százalékkal nőnek a nyugdíjak.
A kormányfő beszélt az 5-11 éves korosztály koronavírus elleni beoltásáról is. Mint mondta, december 15-től indul a gyerekek oltása, amire már lehet regisztrálni, az oltópontokat kijelölték, de a házi gyermekorvosoknál is be lehet majd adatni a vakcinát.
A miniszterelnök elmondása szerint az új fertőzöttek száma 7000 alá csökkent, és a kórházban kezelt emberek száma is csökken, valamint a lélegeztetőgépen lévők száma is kevesebb. A helyzet inkább javul, a hullám csúcsán túl vagyunk – fogalmazott.
Kapcsolódó cikkek
A csapadékvíz elvezetés fejlesztésére kerül sor Tatán
A TOP Plusz keretében 405 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert Tata önkormányzata. Ennek köszönhetően a városban...
Idén is megrendezik az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot Tatán
Idén is megrendezik július végén Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. 2025-ben...
Hétvégéig Tatabánya lesz a box fővárosa
Szerdától szombatig az Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeit rendezik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Sámuel Botond, a TSC ügyvezetője elmondta: remélik...
Elkezdődött a fesztiválszezon
Elkezdődött a fesztiválszezon, amely több veszélyt is rejt. Többek között oda kell figyelni egymásra és az értékeinkre is – hívta...
Minden 80 év feletti magyar állampolgár kap Gondosórát igénylés nélkül, ingyenesen
A Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót június 24-én a tatabányai Kormányhivatalban, amelynek kiemelt témája az volt, hogy azoknak a 80 év...
A kánikulában is kellő odafigyeléssel kell közlekedni
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tiszti főorvos az ország egész területére június 26-a, csütörtök 24 óráig. A kánikula ellenére...