Rekortán futópályát avattak Esztergomban
November 5-én, pénteken avatták fel Esztergom Szentgyörgymező városrészében épült rekortán futópályát.
Az 500 méter hosszú rekortánpálya 38,3 millió forintból valósult meg, ebből a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 20 millió forint összegű pályázati forrást biztosított, melyet az önkormányzat 18,3 millió forinttal egészített ki – mondta Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere.
Steindl Balázst, a megyei közgyűlés alelnöke elmondta:
Esztergomban nagy hagyománya van a futásnak, ez az egyik legnépszerűbb amatőr egyéni sport. Vannak amatőr futó sportegyesületeink és közösségeink, akiknek nagy-nagy köszönet jár, hiszen ezek az egyesületek mindamellett, hogy összekovácsolják a közösséget a sporton keresztül, számos rendezvényt, futóversenyt is tartanak, ezzel is népszerűsítve a mozgás örömét. Bár a Dobó Katalin Gimnázium udvarán már van egy ilyen pálya, a mostani létesítmény nagy előnye, hogy bármilyen napszakban és bárki használhatja.
– fogalmazott.
Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy milyen pozitív hatásai vannak egy ilyen pályának, illetve szót ejtett a jelenleg épülő sportcsarnokról is.
Az ünnepség után rögtön versenyt is rendeztek. A lány mezőnyben a Dobó Katalin Gimnázium tanulói, míg a fiúk váltóversenyében a „Bottyánosok” győztek.
Kép: hidlap.hu